A magyar válogatott tegnap ugyan kikapott Németországtól, viszont korábban hatalmas bravúrral sikerült megvernünk Fehéroroszországot, így ahhoz, hogy bent maradjunk a legjobbak között, nem kellett más, mint hogy a franciák rendes játékidőben megverjék a szintén három pontos fehéroroszokat. Sajnos nem sikerült.

Így állt a csoportunk a mindent eldöntő utolsó meccs előtt. A magyarok és a fehéroroszok egyaránt 3-3 ponttal álltak, viszont mivel az egymás elleni eredmény nekünk kedvezett, ezért a tabellán előztük a riválisunkat.

(Forrás: Wikipedia)

A meccs nem indult kifejezetten jól, hiszen az első harmadban inkább a fehéroroszok irányították a meccset, és a 0-0-val egyelőre mi voltunk a kiesők (hosszabbítás esetén a vesztes csapat is kap egy pontot).

A fehéroroszok fölénye nem volt meglepő, hiszen nekik ez a meccs létfontosságú volt a bennmaradáshoz, míg a franciák tulajdonképpen "hátradőlve" hokizhattak, hiszen azt már a meccs előtt is tudták, hogy a csoportból továbbjutni nem fognak, kiesni meg eleve nem is volt esélyük, hiszen a jövő évi vb társrendezőjeként mindenképpen ott lesznek a világbajnokságon.

A fehéroroszok érezhetően gyorsabban korcsolyáztak a meccs első felében, ráadásul a franciák rengeteg kiállítást is kaptak, ennek ellenére derekasan állták a sarat a hatalmas fehérorosz nyomással szemben. Egészen a 25. percig, amikor Andrei Stasnak egy balszerencsésen kipattanó korongot sikerült bekotornia a franciák kapujába, így 1-0-ra vezettek a fehéroroszok. Külön bosszantó, hogy a támadás valószínűleg lesről indult, de ezt a játékvezetők nem vették észre.

A francia válogatott a bekapott gól után átvette a meccs irányítását, de gólt lőni mégis az ellenfélnek sikerült: másfél perccel a második harmad vége előtt egy gyors kontrából Platt növelte tovább a fehéroroszok előnyét.

A csapatok 2-0-val fordultak rá az utolsó harmadra, ami azt jelentette, hogy a franciáknak három gólt kéne lőniük ahhoz, hogy a magyar válogatott ne essen ki. Ez sajnos nem sikerült, sőt egy újabb Stas-góllal a fehéroroszoknak sikerült tovább növelniük az előnyt a 44. percben. Az eredmény a lefújásig már nem változott, így Fehéroroszország 3-0-ra nyert Franciaország ellen, amivel a franciákat megelőzve a csoport hatodik helyén végeztek.

A francia vereség azt jelenti, hogy a magyar válogatott egyelőre búcsúzik az A-csoporttól, és jövőre újra a divízió I-es világbajnokságon küzdhet majd a feljutásért.

A magyar válogatott szereplése ezzel együtt is parádésra sikerült a legjobbak között, hiszen derekasan helytálltak a legjobbakkal szemben, a fehéroroszok legyőzésével pedig a modern jégkorong-világbajnokságok történetében először meccset is sikerült nyerniük. Szép volt, fiúk!

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában