A Southampton elleni Ligakupa-elődöntő odavágója pocsékul sikerült az amúgy nagyszerű idényt futó Liverpoolnak (0–1), a meccs végén Klopp bele is akart nyúlni a csapatba.

Azonban ez mérsékelten sikerült csak, aki nézte a meccset, pontosan láthatta, hogy kisebbfajta őskáoszt okozott egy cetli, amit előbb elmagyarázott Sturridge-nak, majd be is küldött vele.

Hiba volt.

Mármint nem a cetli, hanem Studge. Daniel barátunk sosem szellemi képességeiről volt híres, és most sem bizonyította az ellenkezőjét, pedig a feladat nem volt bonyolult, Klopp elárulta:

„A feljegyzésen egy új rendszer volt. Meg is nevezhetjük, 3–5–2. Nem volt más információ, de talán már későn küldtük be.”

Miután Sturridge beszaladt vele, kollektív értetlenkedésbe fulladt a rögtönzött taktikai értekezlet, így a csatár lendületből ki is hajította a cetlit a pálya szélére.

Pedig ugye próbálta menteni a menedzser szegény Sturridge-ot, hogy késő volt már, de nem sikerült, kapott is rendesen Twitteren:

Kop Magazine on Twitter

"Ádám, mit jelent a 'próbálj meg futni' kifejezés?"

Klopp azt is elárulta, hogy "hét-nyolc játékos azonnal értette az üzenetet, Roberto Firminónak volt szüksége egy kicsit több időre", szóval többen is megbuktak a vizsgán.

Máshol sem az eszükért szeretik a focistákat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában