Ha valaki ismeri az ír ketrecharcos gyengeségeit és erősségeit, tisztában van az erejével, a képességeivel és a mentalitásával, akkor az Nate Diaz. Az amerikai harcművész egy kegyetlen meccsen már le is győzte McGregort, így az egyik legnagyobb riválisának számít, most mégis kiállt mellette.

Ami azért is nagyon meglepő, mert korábban arról lehetett hallani, hogy Diaz ott lesz majd Floyd Mayweather oldalán, amikor augusztus 26-án bevonul a ringbe, hogy szembenézzen McGregorral. Nyilván ez is a pszichológiai hadviselés része lehetett volna.

Nate Diaz már kétszer is megküzdött McGregorral, az első meccset megnyerte

Mindezt azonban nehezen tudjuk elképzelni azok után, hogy Diaz a minap egy interjúban határozottan megvédte Conort a gúnyolódó bokszolóktól. Ha még nem láttad, miképpen szórakoznak rajta az ökölvívók, itt pótolhatod a lemaradást:

A jelek szerint Diaz úgy érezte, hogy ki kell állnia az MMA-harcosok érdekében, hiszen úgy nyilatkozott, hogy

Most a bokszolók kritizálják Conort, mondván megalázó lesz számára a meccs, de ilyet mondani nagyon arrogáns dolog. Tudod mi lenne ennél sokkal megalázóbb? Ha Floyd harcolna Conor ellen egy MMA-meccsen. Floyd ki lenne röhögve és szét lenne csapva, miközben Conor mosolyogva integetne a közönségnek.

Ezzel a véleményével az amerikai ketrecharcos természetesen nincs egyedül, mindenki tisztában van vele, hogy az oktagonban McGregor ellen még egy mindeddig veretlen bokszolónak sem lenne esélye.

Nate Diaz azonban még egy dologban kiállt az ír mellett, ez pedig a Malignaggi-ügy. Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Conor miképpen ütötte le a korábbi világbajnokot edzésen, aki később a médiának mindennek elhordta őt. Diaz szerint "Conornak el kéne vernie Malignaggi seggét, amiért szarságokat beszél össze-vissza jogtalanul."

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Két sárga lap után miért nem állították ki a világbajnok kapust?

További cikkeink a témában