Elkezdtek dőlni a dominók az úszóknál, Kiss László lemondott szövetségi kapitányi tisztéről. De az elnök nem engedi el.

Miután Hosszú Katinka nyilvánosságra hozta, hogy akadnak gondok a magyar úszók körül, ahogy ő mondta: "Nem tudom tovább azt tettetni, hogy minden rendben van." Azóta történtek lépések mindkét oldalon, Katinka pedig ismét nyilvánosság elé állt, mondván a neki ajánlott szerződéssel "csak el akart hallgattatni a szövetség". Na, Kiss ezt már nem bírta, legalábbis ezt mondta.

"Méltatlan ez az egész. Mi az, hogy nem tudok beszélni egy versenyzőmmel? Korábban négy olimpiáról is aranyéremmel térhettem haza úszóink jóvoltából, s azt kívánom, hogy Hosszú Katinkáék is éljék át ezt a boldogságot a riói olimpián, amelyen én már nem leszek ott, mert lemondok kapitányi tisztemről" – nyilatkozta az MTI-nek az edző.

Kiss és Gyárfás elnök szerint mindent igyekeznek megtenni az úszókért, Hosszú viszont azt mondta: "Ezt a harcot három éve próbálom zárt ajtók mögött, házon belül megvívni a Magyar Úszószövetséggel, de sajnos a mondanivalóm mindvégig süket fülekre talált."

Az elnök az MTI-nek elmondta, hogy Kiss László 12 perccel a lemondásáról szóló hírek megjelenése előtt hívta fel azzal, hogy lemond, de akkor Kiss már az MTI munkatársának bejelentette, hogy távozik.

Arra a kérdésre, hogy miért nem engem hívott először, azt felelte: attól tartott, hogy netán meggyőzöm – márpedig neki ebből elege van. Fájdalmas, keserű volt a hangja

– mondta Gyárfás Tamás.

És ezzel nincs is vége, a szövetség elnöke azt mondta Kiss Lászlónak, nem nyugszik bele a szakember döntésébe, hiszen változatlanul szövetségi kapitánynak tartja, egyszersmind a világ legjobb edzőjének. Gyárfás lelki húrokat is pengetett, azt mondta, szükség van rá, nem fordíthat azoknak hátat, akikhez tartozik.

Arra a kérdésre, hogy panaszkodott-e Kiss László Hosszú Katinkára, Gyárfás Tamás azt mondta: szerdán Hosszú Katinka úgy fejezte be a sajtótájékoztatóját, hogy a részéről lezárta a kritikai megnyilatkozásokat, és ezt ő is követni kívánja, kizárólag a megoldás foglalkoztatja

"Reggel úgy ébredtem, hogy a vitákból elég, azonnal hívtam is Katinkát, hogy keressük a megoldást, akkor nem értem el... később számos médium hívott, és éppen az RTL munkatársával beszéltem, amikor láttam a telefonom, hogy Katinka keres – azonnal elbúcsúztam a riportertől, de mire átvettem a hívást, az megszakadt. Utána rögtön visszahívtam, de ekkor már nem vette fel a telefont. Változatlanul eltökélt vagyok, hogy összhangba kerüljünk vele. Ezt követően érkezett Kiss László telefonja, ami, mit tagadjam, szíven ütött."

A megoldásra vonatkozó felvetésre az elnök kijelentette: "Immár két embert kell úgymond visszahódítanunk, hívom Katinkát és hívom Kiss Lászlót, mindkettőre szükség van. Tehát nem vagy Katinkára vagy Kiss Lászlóra, hanem Katinkára és Kiss Lászlóra".

Itt tudod elolvasni Hosszú Katinka első kiborulását, aztán itt meg a másodikat, ami után lemondott Kiss László.

(Forrás, fotó: MTI / Soós Lajos)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés