Pintér a Mezőkövesdet otthagyva leigazolt az NB II-be, Felcsútra, ahol sikerült újabb ellenséget szereznie.

A csapatot ugyan visszajuttatta az NB I-be, igaz, az elődje is az élen állt, azzal a kerettel egyébként vélhetően még Overdose is feljutott volna, de ettől még persze ne vegyük el tőle a sikert.

Most nyáron, készülve az NB I-re elküldte a két csatárát, akik azért szállították a gólokat: Tischler Patrik Újpestre, Lencse László az MTK-hoz ment. Utóbbi elmondta a Digi Sport Reggeli Start című adásában, hogy nem cseresznyéztek egy tálból Pintér Attila mesterrel.

Azt gondolom, kivettem a részemet a feljutásból. Tavaly nyáron volt több lehetőségem külföldről, de itt maradtam, úgy döntöttem, hogy segítek a csapatnak az NB I-be visszajutni, úgy gondolom, meg is tettem ezt. De valaki úgy gondolta, nem tettem eleget, ezért kellett, hogy elváljanak az útjaink.

Igen, Pintér Attila volt az a valaki. Pontosan nem tudom az okokat, hogy miért kellett eljönnöm. Amikor visszamentem nyár elején, már akkor hallottam, hogy több csapat szeretne leigazolni és hogy az edzőnk megadta az engedélyt a tárgyalásokhoz, én nem tudtam semmit. Akkor tudatta velem az edző, hogy nem számolnak velem, és hogy elmehetek.

De én sem szerettem volna maradni. Őszinteségről nem igazán tudunk beszélni ebben a szituációban, konkrét választ nem kaptam a miértre, annyit, hogy a vezetőséggel úgy döntöttek, hogy mással képzelik el a jövőt, így én és Tischler Patrik is mehetünk. Elfogadtam a döntést, de csak ismételni tudom magamat, én is kezdeményeztem volna a váltást.

Azt tudom, hogy az edző a játékosnak a főnöke, de egy kapcsolat csak akkor működik, ha megvan a kölcsönös tisztelet és őszinteség, ez nem mindig volt meg a másik fél részéről, ezért is gondoltam úgy, hogy több időt nem igazán bírnék ki már ott, hogy muszáj váltanom.

Nehéz ezt elhinni Pintérről, akinek makulátlan a múltja, de hát csak nem vonjuk kétségbe Lencse szavait.

(Fotó: Beke Norbert)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Xabi Alonso döntése miatt egy portugál edző lett a Liverpool A-opciója

A világ legkeresettebb edzője a Liverpoolt és a Bayern Münchent is visszautasítja?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés