A Feröertől otthon vereséget szenvedő Lettország ellen csak a győzelem volt elfogatható: meg is lett.

Ha nem nyerünk, kezdhetünk készülni 2020-ra, és ezt át is érezték az első félidőben Geráék (bár ő már Svájc ellen is), és a két új arcnak köszönhetően gyorsan vezetést szerzett a válogatott. Nikolics verte meg emberét a jobb oldalon, középre gurítását pedig Gyurcsó verte be a léc alá tizenegyről.

0–1, Gyurcsó

A második félidő elején teljesen a magyarokra rontottak a hazaiak, Gulácsi például hatalmas védéssel tartotta meg az előnyt, az egész pályás presszió még jobban megingatta az imbolygó védelmünket. Pedig váltottunk a stratégián, mert a két csatár helyett átálltunk a szokásos 4–2–3–1-re, Niko helyett Kleinheisler játszott.

A nyomasztó első pár perc után már nem kellett aggódni, jobb volt a magyar csapat, Gyurcsó egyértelműen jó döntés volt, a magyar Scholes is sokat küzdött, ami a középpályán hasznos volt, kár, hogy elöl ügyetlen, pontatlan és minimálisan kreatív.

De a lényeg, hogy kézben tartva a meccset bedaráltuk az igen gyenge letteket, ugyanis a 77. percben Dzsudzsák szögletét Szalai fejelte be.

0–2 Szalai

Szalai élete formájában van a válogatottban, két meccsen három gólt még sosem szerzett.

Megvan a kötelező, megvan az első győzelem, három meccs után 4 ponttal áll Magyarország. Nincs ok a körútra vonulni.

Lettország–Magyarország (0–1) 0–2
Gól: Gyurcsó 10., Szalai 77.

(Fotó: MTI / Kollányi Péter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában