Közös falfestményre került Puskás Ferenccel a korábbi Honvéd-edző, aki egy helyet még a bajnokság vége után is előreléphet a Dunaszerdahellyel.

Füstbombákkal, petárdákkal, meg „Grazie, Marco” kórussal fogadták Marco Rossit a szurkolók Kispesten. A találkozó apropója volt, hogy a honvédosok törzshelyén készült egy falfestmény, amelyen többek közt Puskás Ferenccel került egy csapatba Rossi és honfitársa, a kispesti gólkirály Davide Lanzafame.

"Puskás Ferenc a nagyapám bálványa volt, amikor fiatal voltam, egyfolytában róla beszélt. Az ő oldalán lenni, nos, ez számomra egy felfoghatatlanul csodás dolog" - mondta az olasz edző a Sport24-nek.

És miközben Rossi a Honvédból bajnokot csinált, egy parányi esély arra is van, hogy a Dunaszerdahellyel megszerzett bronzérme egy szlovákiai rendőrségi nyomozás miatt tovább fényesedjen.

"Vizsgálódnak a bajnok Spartak Trnava körül, és ha az eredmény nekünk kedvez, akkor jobb pozícióba is kerülhetünk, más esetben minden marad a régiben."

Az Európa Ligában össze is kerülhet a DAC és a Honvéd, ebben az esetben talán mindkét szurkolótábor Rossit éltetné.

Marco Rossit még egy évig szerződés köti a DAC-hoz, de az elárulta, hogy a magyar kapitányságot továbbra is vonzónak tartja. "Magyarország a második otthonom, hat évig itt éltem, és éreztem az emberek, a szurkolók megbecsülését. De ki vagyok én, hogy nemet mondjak a válogatottnak?"

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában