Úgy tűnik, tényleg összejön a mindenki által várva várt összecsapás. Ez lehet minden idők legdrágább bokszmeccse.

Már hónapok óta üzengettek egymásnak a felek és sorra jelentek meg a különböző hírek a bunyóval kapcsolatban, ám végre egy igazán biztató fejlemény: állítólag Conor McGregor és Floyd Mayweather mindenben megegyezett egymással, már csak alá kell írniuk a szerződést.

Az Irish Sun forrása szerint a felek egyezségre jutottak és meghatározták a saját pénzdíjaikat. A szerződést hivatalosan még nem írták alá, de minden részletben megegyeztek és akár két héten belül be is jelenthetik az álombunyót.

Conor McGregor az ügy érdekében dublini programját is lemondta, helyette pedig Las Vegasba utazott a magángépén, hogy elintézhesse a szükséges dolgait és pontosítsa a részleteket képviselőivel. Saját állítása szerint jelenleg első számú célja, hogy legyőzze Mayweathert, hiszen ő egyszerre két világot akar uralni.

Business and pleasure

Conor McGregor Official (@thenotoriousmma) által megosztott bejegyzés,

Egy nagy lépéssel tehát ismét közelebb kerültünk a meccshez, amelyen a 39 éves, veretlen bokszlegenda és a 28 éves MMA harcos összemérheti tudását és erejét. Ha előbbi győzne, akkor a mérlege egészen elképesztően festene, hiszen 50. diadalát aratná, miközben egyszer sem kapott ki.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában