A játékosok áráról beszélt.

A portugál edző a napokban nyilatkozott a BBC-nek, amely során arról beszélt, hogy egyes klubok "túl sokat fizetnek" bizonyos játékosokért, és ezzel egy „nagyon furcsa és ellenőrizhetetlen játékospiac” kialakulását segítik elő.

Igen, ezt José Mourinho nyilatkozta.

Emlékeztetőül álljon itt, hogy a Manchester United

2014-ben rekordot jelentő 168 millió eurót,

2015-ben 163 milló eurót,

2016-ban már Mourinho alatt 146 millió fontot költött,

és jelenleg a keretük tagja a világ legdrágább játékosa,

a 100 millió eurós Paul Pogba.

2010 és 2016 között a világon csak a Manchester City és a Chelsea költött többet náluk labdarúgókra, a vörös ördögök 752 millió fonttal olyan csapatokat utasítottak maguk mögé, mint a PSG, a Real Madrid vagy a Barcelona.

Álljon itt az is, hogy José Mourinho az az edző, akinek csapatai 2006 óta a legmagasabb összegben vásároltak játékosokat, konkrétan 619 millió font értékben.

Mourinho személyes jóbarátja és ügynöke az a Jorge Mendes, aki többek között Cristiano Ronaldo, Pepe, Fabio Contreao, James Rodriguez, Angel Di Maria és David de Gea ügynöke, akik közül nem egy játszott/játszik Mou keze alatt, és horribilis összegekért váltottak klubot az elmúlt években. A portugál jó viszonyban van azzal a Mino Raiolával is, aki olyan játékosok ügynöke, mint Zlatan Ibrahimovic, Paul Pogba, Henrik Mkhitaryan, akik véletlenül éppen a Manchester Unitedhez igazoltak mióta a portugál az edző, és Raiola ügyfele az a Romelu Lukaku is, akit júliusban vett meg Mourinho csapata szerény 85 millió euróért.

Szerintünk pontosan a Raiolákhoz hasonló játékosügynökök, és a Mourinhóhoz hasonló edzők azok, akik egy ellenőrizhetetlen játékospiac kialakulását segítik elő, és akikhez hasonló felfogású klubvezetők, edzők és ügynökök miatt Angliában jó pár éve szinte ismeretlen, de sztárnak semmiképpen sem nevezhető játékosokért fizetnek 30-35 millió fontokat.

De lehet, hogy tévedünk, és José Mourinho teljesen jogosan értetlenkedik.

Szerinted?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés