Akkor mégis csak lesz július közepén BL-meccse a Fradinak, és egy albán bajnoki második ellen.

Lehetett kicsit örülni, mert miután az albán bajnok Skënderbeu megkapta UEFA-eltiltását, a Fradi játék nélkül egyenesen a BL harmadik selejtezőkörébe került, legalábbis a fradi.hu erről számolt be.

Aztán jött az UEFA és hivatalos közleménye, hogy az albán bajnok helyett az ezüstérmes lép a helyére, vagyis a Partizani lesz a Fradi ellenfele a BL-ben.

A Partizani már játszott egy odavágót az Európa-liga első selejtezőkörben a szlovák Slovan Bratislava ellen (0–0), de azt a meccset barátságos mérkőzéssé nyilvánította az UEFA.

Vagyis a Partizani az El-ből a BL-be bukott, míg a Fradi helyett a Slovan Bratislava ment tovább játék nélkül a következő körbe, igaz, a szlovákok az El-ben, és így ennek az egésznek ők lettek a legnagyobb nyertesi.

A döntés mögött az lehet, hogy inkább a Pratizannak kedveznek, hiszen egy BL-indulással több pénz és nagyobb presztízs jár.

A Fradi július 12-én vagy 13-án játssza az első BL-meccsét, a visszavágóra pedig július 19-én vagy 20-án kerül sor.

(Forrás: uefa.com)

De vajon ki nyeri az Eb-t? Fogadsz?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Xabi Alonso döntése miatt egy portugál edző lett a Liverpool A-opciója

A világ legkeresettebb edzője a Liverpoolt és a Bayern Münchent is visszautasítja?

További cikkeink a témában