Úgy is kérdezhetnénk: el tudnád-e képzelni Messit Európában máshol, mint a Barcelonában? Mi nem. De egyre több a pletyka.

Azt az elején leszögezzük, hogy a The Sun indította útnak a legújabb mendemondát, és azért az angol Blikk nem nevezhető biztos forrásnak. Azonban szólnak érvek az igazság mellett.

Azt írja az angol lap, hogy tudomásukra jutott, hogy

a Barcelona december végén tárgyalt a Manchester City képviselőivel Messi esetleges átigazolásáról, és a katalán klub egyáltalán nem zárkózik el az argentin eladásától.

Leginkább azért, mert Messi még nem meghosszabbította meg 2018 júniusában lejáró szerződését. Igaz, a sport.es értesülései szerint még nem is kapott konkrét ajánlatot a Barcától. Ráadásul a kvázi fizetési sapka miatt komoly bajban is van a klub, mivel Neymar és Suárez hosszabbítása miatt alig maradt keretük, ha Messivel is hosszabbítanak az őt megillető csúcsgázsival, akkor pár embertől el kell köszönniük.

Óscar Grau le is nyilatkozta, hogy nagyon szigorú a költségvetésük, nem őrülhetnek meg.

“Ez egy olyan helyzet, amit hideg fejjel és józan ésszel kell megvizsgálnunk.”

Na de nézzük a City ajánlatát:

100 millió font Messi játékjogáért, a játékos pedig heti 800 ezer fontot (280 millió forint) keresne Manchesterben.

Ezek mellett van még egy nagyon erős érve a Man. Citynek Messi elcsábítására:

Pep Guardiola.

Talán mégsem annyira irreális ez a forgatókönyv.

Szerinted lehetséges, hogy Messi Manchesterbe igazol?

Guardiola: "Ha Messi úgy játszik, ahogy tud, nem lehet megállítani"

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában