A spanyol bajnokságban szereplő játékosok sztrájkolni fognak, ha a Liga arra kötelezi őket, hogy az Egyesült Államokban játszanak bajnoki meccset.

Javier Tebas, a spanyol liga elnöke csütörtökön jelentette be, hogy a következő 15 évben minden szezonban egy-egy bajnoki meccset az USA-ban rendeznek meg – ezzel próbálják népszerűsíteni a futballt az Egyesült Államokban. Sok konkrétum még nincs, de az biztos, hogy Barcelona–Real Madrid rangadót semmiképp sem fognak átvinni a tengerentúlra.

Sőt, az is lehet, hogy az egész terv megbukik. A spanyol játékos-szakszervezet (AFE) szerda este tanácskozott Madridban az élvonalbeli klubok csapatkapitányaival, majd David Aganzo AFE-elnök közölte: sztrájkba lépnek, ha megvalósul az „őrült ötlet”.

A megbeszélésen a csapatkapitányok egyhangúlag foglaltak állást a tengerentúli találkozók ellen. Döbbenten és dühösen reagált mindenki.  A futballisták nem árucikkek, mi nemcsak a pénzre gondolunk, hanem a szurkolókra és az egészségünkre is. Itt az idő, hogy azt mondjuk: elég.

Nyilatkozta Aganzo.

Vagyis Tebas (a játékosok szempontjából mindenképp) őrült ötlete lehet, hogy még azelőtt zsákutca lesz, hogy élesben kipróbálták volna.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hiába a fojtogató City-fölény, a Real Madrid jutott az elődöntőbe

További cikkeink a témában