Mexikó sehol nem volt az első félidőben, de a második félidőben csak elintézték Új-Zélandot.

Az első félidő meglepő volt, a mexikóiak elfelejtettek focizni, mondjuk a portugálok elleni döntetlenhez képest nyolc helyen is megváltoztatott kezdővel álltak ki. Ennek meg is lett az eredménye, az új-zélandiak agresszív játékkal simán megfojtották ellenfelüket, annyira, hogy a vezetés is megszerezték, egy közepesen impotens védelem ellen Wood talált be (0–1).

A második félidőre csak nem hagyták már az öltözőben a tökeiket a közép-amerikaiak, hamar ki is jött a két a különbség a két csapat között: Jiménez óriási gólt lőtt 15-ről (1–1), majd Peralta vágott egyet (2–1). Az utolsó húsz percben is Mexikó dominált, Új-Zéland becsülettel próbálkozott, Boxallt és Reyes cicaharcából egy kisebb tömegbunyó kerekedett videobírózással egybekötve, de az eredmény már nem változott:

Mexikó-Új-Zéland 2–1 (0–1)
Gólszerzők: Jiménez (54.), Peralta (72.), ill. Wood (42.)

Portugália és Mexikó két meccs után négy pontos, az oroszoknak három van, az új-zélandiaknak meg nulla. Ez azt jelenti, hogy az utolsó fordulóban az orosz–mexikóin dől el, hogy Ronaldóék mellett/mögött ki jut tovább a csoportból.

Gólok:

42. perc –  Wood (0–1):

54. perc – Jiménez (1–1):

72. perc – Peralta (2–1):

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában