Egyre megosztóbb az edző személye a drukkerek körében, aminek persze az az oka, hogy a csapat nagyon rosszul játszik idén. Mármint egész évben.

Miközben tavaly ugye rekord pontelőnnyel (21 pont) lett bajnok, hihetetlenül ledominálta az egész NB I-es mezőnyt, kiváló taktika, remek fizikai állapot jellemezte akkor a csapatot, idén vergődés van. Nincs játéka a Fradinak, szenvedés nézni őket.

Egyre több fanatikus kívánja a távozását, eddig csak a szurkolói oldalak kommentjeinek homályában tört elő a Doll takarodj!, ám néhány hete már – amikor öt bajnokiból egyet sikerült megnyerni az agyonerősített csapatnak – a stadionban is felcsendült az Auf Wiedersehen!

Amiket felrónak neki, joggal, hogy azon kívül, hogy drámaian rossz, átütőerő nélküli a csapat játéka, az igazolásai nagy része is mellényúlás, pedig tényleg mindent és mindenkit megkap. Na meg a nemzetközi mezőnyben elért eredmények, vagyis eredménytelenség, Doll vezetésével még sehova sem jutott a kőgazdag klub, albán ezüstérmesek verik őket.

Ja és sok a sérül is. Ezek mind edzői hibáknak tűnnek, amiket már nem bocsátanak meg a drukkerek, alig várják – idézem –, hogy "elhúzzon a zsíros hajú alkesz".

Én is írtam tavaly nyáron Doll felelősségéről, ám akkor még arra jutottam, nem szabad elküldeni.

Oké, akkor beszélgessünk kicsit Thomas Doll felelősségéről is

Csak a játékosok a hibásak? Szerintünk nem.

Aztán az ősszel »Doll ke­zé­ből ki­csú­szott a Fradi?« címmel jelent meg egy cikk a Ripostban, ami alapján így éreztem, elindult a német kipöckölésének folyamata, megromlott a kapcsolata a játékosokkal is, nem volt tekintélye az öltözőben.

Azonban az akkori csapatból két légiós azóta érdekeseket mondott. Már egyik sincs a csapatnál, érdekükben nem áll dicsérni Dollt, mégis megtették. Kiváló edzőnek tartja Michal Nalepa és Oliver Hüsing is.

Nalepa:

„Sosem titkoltam, hogy az ő személye döntő volt abban, hogy Magyarországra kerüljek. Nem gyakran kerül az ember kapcsolatba egy ex-Dortmund edzővel és egy korábbi német válogatottal. Arra számítottam, hogy sokat fogok majd tőle tanulni.

Kiváló volt a hozzáállása a játékosokhoz. Azonnal a szerződtetésem után átestünk egy 40 perces beszélgetésen, ami után pontosan tisztában voltam, mit vár el tőlem a pályán. Az öltözőben megvolt a tekintélye, viszont amikor úgy mozogtunk, mint a saját nagypapánk, akkor sem éreztette ezt velünk.

Pedig ő hihetetlen játékos volt, 16-20 méterre a kaputól szinte mindig bevágta a labdát. Edzőként betartotta a szabályokat: megvolt az edzés és a móka ideje is a mindennapokban. Viszont nagyon ideges volt, amikor kikaptunk gyengébb játékkal, gyengébb csapatok ellen. Utána a következő héten mindig megfeszített munka következett.”

Hüsing:

Thomas Doll magas szinten dolgozik, egyértelműen látszik, hogy a Bundesligában szerzett tapasztalatot. Nagyon ambiciózus és beleviszi a munkába az érzelmeket.

Vajon mi az igazság? Jó edző, csak pechje van? Elfáradt a kapcsolata a Fradival? Képtelen megbirkózni az csapaton belül óriási fluktuációval, így nem tudja kialakítani a megfelelő kémiát? Vagy csak simán nem jó, de az általa választott légiósok lojálisan hozzá?

Írd meg a véleményed kommentben!

(Forrás: ulloi129)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában