A Ferencváros 21 pontos előnnyel nyerte meg a bajnokságot tavasszal, azóta látványosan leolvadt Thomas Doll csapata. Mi történt? Hova lett a remeklő csapat? Keressük az okokat.

Amióta bevezették a hárompontos rendszert az NB I-ben, még egyetlen bajnokcsapat sem tudott 21 pontot ráverni a második helyezettre. A Fradi győzött a legtöbbször (24), kapott ki a legkevesebbszer (5), a legtöbb gólt is Bödéék szerezték (69), és a legkevesebbet kapták (23). Összességében 24–4–5-tel zárt Doll csapata, és 69–23-as gólaránnyal.

És nem mellesleg látványos, kiemelkedő, hatékony játékkal.

Ezzel szemben az új szezont 11 meccs után 5–4–2-vel kezdte az FTC, ami abszolút közepes teljesítmény egy ekkora költségvetéssel dolgozó klubtól, főleg, ami a mutatott játékot illeti.

De mi történt?

Eb, majd BL

A legtöbbet felhozott indok, illetve szakemberek által emlegetett ok az az Európa-bajnokság: a Fradi kulcsemberei kint voltak Franciaországban, így nem tudtak pihenni, és azonnal jött a BL, ahol kínos bukás lett a vége.

Fáradság és BL-kiesés miatti törés.

A baj az, hogy az Eb óta eltelt már pár hónap, a fáradt játékosokat regenerálni és formába lehetett volna hozni. Egyébként is, ez főleg Gera Zoltánt érinti, őt mondjuk nagyon, elvégre 37 éves, a többieket kevésbé.

Dibusz egy percet nem védett az Eb-n, most viszont élete legrosszabb formájában van, Böde Dani játszott keveset, rajta érződik is, hogy tompább, akárcsak Lovrencsicsen, Nagy Ádám eligazolt, Pintér Ádám pedig hosszú hetekig sérült volt, nem játszott.

Lassan október van, ezzel már nem illik takarózni, és a BL-sokkot is ki kellene már heverni egy profi csapatnak.

Lecserélt (meggyengült) keret

Ez sokkal nagyobb baj, sőt, szerintem ez az igazi baj: egész egyszerűen meggyengült a keret, majdhogynem új csapatot kell építeni. Bár okosan azt próbálta kommunikálni a vezetés, hogy erősítettek a nyáron, ez nem igaz. A bajnokságot nyerő csapat legfontosabb része a középpálya volt: Nagy Ádám, Gera Zoltán és Hajnal Tamás, valamint a sokszor középre, hátrébb húzott Roland Lamah.

Nos, Nagyot eladták, Lamah-val nem hosszabbítottak szerződést, Hajnal pedig ismét hetekre lesérült, Gera valóban kilúgozódott a nyáron, tehát az öt legfontosabb játékosból (+Böde) kettő maradt, az is kimerült, szenved. Ez okozza elsősorban a leolvadást.

A helyükre nem érkezett komoly erősítés, Trinks már itt volt, de ő kevésnek tűnik, Rju Szung Vu nemrég érkezett és hullámzó a teljesítménye, a Nagy-helyettes Pintér most hétvégére épült fel. A védelembe és csatársorba végre igazoltak egy-egy légióst, ám Oliver Hüsing már most nem fér be, Marco Djuricin pedig összességében eddig többet ártott, mint használt (Partizani elleni ámokfutás, eladott labdákból kapott gólok, kezezés), noha az Újpest ellen nagyszerű gólt lőtt.

Ja és a Lamah helyére hozott Lovrencsics Gergő eddig értékelhetetlen, a belga lehet, hogy visszajön. A védelem szélére ismét nem igazolt senkit a Fradi, ott Dilaver és Ramírez kiesésével instant pánik keletkezik.

Taktikai módosítások

Ezen is elkezdett gyúrni Doll, bár kényszerűségből: olajozottan működött a 4–3–3, ám Lamah távozása, Varga Roland és Lovrencsics teljes csődje miatt fokozatosan hagyja el a szélsőjátékot. Tavaly a Dibusz – Dilaver, Nalepa, Leandro, Ramírez – Nagy Á., Gera, Hajnal – Varga, Böde, Lamah csapattal verték végig a mezőnyt, most ebből már Nagy és Lamah nincs, Varga gyenge, Hajnal most épült fel. Nagy hiánya egyébként érződik a védekezésen is, sokkal nagyobb a nyomás Leandróékon, az más kérdés, hogy ettől még nem kellene hat támadásból ötször gólt kapni.

A szélsőjátékot tehát kezdi feladni a német, Djuricint, Nagy Dominikot, Szung Vut játszatja ott Lovrencsiccsel párban, így viszont elég féloldalas a csapat, a legtöbb veszélyt okozó Ramírez-Lamah játékkapcsolat is ugye megszűnt, és valamiért a Leandro-Böde kémia is elillant, pedig a bekk csomó forintos labdával tömte tavaly Bödét. Djuricin kötelező játszatása miatt a 4–4–2 is előkerült, valamint a középpálya túltöltése 4 belső középpályással (Gera, Hajnal, Nagy D., Rju), összenyomva ezzel a csapatot és az ellenfelet is.

Thomas Doll

És itt jön a képbe Doll, aki valamiért elveszítette a kontrollt a csapata felett, a stabil védekezés és a hatékony támadójáték nyomokban sem fedezhető fel. A védelembe nem találja a megfelelő embereket, Nalepa, Hüsing, Leandro és Csukics váltja egymást. (Árulkodó az igazolásokról, hogy Csukics hamarabb játszik, mint Hüsing.)

Oké, akkor beszélgessünk kicsit Thomas Doll felelősségéről is

Kapkod és gyakran mellényúl a cserékkel (lásd Rju, Csernik csere az Újpest ellen), nem küldi kétszer ugyanazt a csapatot pályára, nincs szíve vezetésnél visszahúzni a csapatot és kibekkelni egy a lelkeknek fontos győzelmet, hogy aztán a következő meccsen már önbizalommal telve küldje rá az ellenre csapatát. És nem veszi észre, hogy Djuricin kioltja Bödét, de erről már írtam.

Ezzel a kerettel is vezetnie kellene a bajnokságot a Ferencvárosnak, bár számomra nem kérdés, hogy ez gyengébb csapat, mint a bajnoki címet nyerő, mert nem sikerült pótolni Nagyot és Lamah-t. De még így is bajnok lehet a zöld-fehér csapat, ha Gera, Böde és Hajnal feljavul, Rju és Djuricin játéka pedig letisztul. De ehhez a Vidinek is lesz még egy-két szava.

(Fotó: MTI / Kovács Tamás, Illyés Tibor)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában