Mindenki mérges az év legjobban várt bokszmeccse előtt

Hétvégén jön Golovkin és Álvarez visszavágója, és ha tényleg az fog történni, amit előzetesen nyilatkoztak, akkor olyan bunyót láthatunk, amire évekig emlékezni fogunk.

A profi boksz két szupersztárja tavaly szeptemberben találkozott, akkor egy teljesen érthetetlen pontozói döntés után döntetlent bokszoltak. A visszavágó májusban Canelo Álvarez doppingügye miatt elmaradt, vasárnap hajnalban viszont végre jön a második meccs.

  • A tavalyi bunyó összefoglalója:

Úgy tűnik, hogy a második meccs sokkal személyesebb lesz, mint az első. Gennagyij Golovkin duplán akar törleszteni, egyrészt joggal érzi, hogy tavaly szeptemberben elvettek tőle egy győzelmet, másrészt nyilván azzal sem lett szimpatikusabb számára Canelo, hogy doppinggondjai voltak. Abel Sanchez, a kazah edzője azt nyilatkozta, tanítványa eléggé fel van paprikázva, miután el kellett halasztani a visszavágót, és Álvarez nyilatkozatai sem tetszettek neki. A tréner szerint Curtis Stevens ellen is hasonló állapotban volt GGG, akkor olyan verést mért ellenfelére, hogy annak az edzői szüntették be a meccset. Szerinte Álvareznek is hasonló lesz a sorsa.

Nyilván a másik oldal is hangos, Álvarezt érte némi kritika, hogy az első meccsen nem állt bele a kemény bunyóba. Most azt mondja, hogy már az első gongtól a kiütésre fog menni, nem akar pontozással győzni, csak a KO az elfogadható.

A visszavágók sokszor taktikusabb meccset hoznak, de reméljük, hogy ez most nem fog unalomba fulladni, és azt is, hogy a végeredmény sem lesz vitatható.

Mi lesz a visszavágó eredménye?

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon