De minden résztvevő jól jár, főleg ha topligás csapatról van szó.

A legrangosabb európai kupasorozat 62. idénye rajtolt el, ebből a BL most a 25. idényénél jár. És az az igazság, hogy idén nagyon megéri részt venni benne, ugyanis soha ennyi pénz nem forgott még a BL-ben, mint most.

A csoportkörök résztvevői alapból kapnak 12,7 millió euró indulópénzt, majd minden győzelem után 1,5 milliót, döntetlen után pedig félmilliót.

A nyolcaddöntősöknek 6 millió, a negyeddöntősöknek 6,5 millió, az elődöntősök 7,5 millió, a döntős 11 millió, a győztesnek pedig 15,5 millió jár még.

És akkor ezekhez jönnek meg a televíziós jogdíjak is. Nyilván ebből a tortából a topligás csapatoknak jóval nagyobb szelet jut. Nem nehéz kiszámolni, hogy egy angol, francia, német, olasz vagy spanyol BL-győztes pénzdíja simán 100 millió euró feletti összeg is lehet, amiből aztán meg lehet venni Cristiano Ronaldót, vagy 333 örökfiatal Torghelle Sanyit.

És ahogy a fenti összegekből is látható, a kisebb csapatok is egész jól megszedhetik magukat, ha sikerül meglepetés eredményt összehozniuk.

És ha egy kicsit is érdekel a BL, akkor miért is nem fogadsz rá?

(Forrás: uefa.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában