Mert lett pénze. Szemmel is jól látható mennyiségű.

A Barcelona Neymar eladása után képtelen volt bárkit is igazolni. Mivel mindenki tudta, hogy 222 millió euró landolt a számláján, így mindenki elkezdte az egekbe emelni az árakat. Nem is tudta igazán pótolni a nyáron a brazilt, végül jött Dembélé 105 millióért, majd januárban tudta megszerezni Coutinhót 160-ért.

Ez utóbbi transzfer most a Liverpool életét keseríti meg, már amennyire az lehet ennyi pénzen ülni. Illetve ennek egy részén, mert azért Van Dijkot sikerült megszerezni – elképesztően magas, világrekord áron.

Coutinho pótlása viszont nem megy. Úgy tűnt, gyorsan megvan az utód, Rijad Mahrezről már azt pletykálták, úton van Liverpoolba, 55 millióért jön a Leicestertől, ami reális ár. Aztán snitt: nem érkezett, viszont pár napra rá már azt mondta a rókák elnöke, hogy 100 millió alatt nem adják el, sőt a nyáron magasabb is lehet az ára. Feltételezzük, hogy leginkább a Poolnak. Mert van pénzük.

Thomas Lemar a másik kiszemelt, támadó majdnem az egyetlen nagyágyú, akit megtartott a nyáron a Monaco. Hogy aztán elképesztő összegeket dobáljanak a fiatal franciával kapcsolatban. Lemart 90 millió font alatt nem adják senkinek, ha Cou 160, akkor ez a minimum. Pedig a 22 éves francia válogatott szélső már meg is egyezett a vörösökkel a fizetésről, de a Monaco a lehető legtöbb pénzt akarja kisajtolni a Liverpoolból.

Naby Keita este annyiban más, hogy őt még a nyáron megvette a Pool, a mai árakhoz és a tudásához képest nem is annyira sokért, 48 millió fontért. Na ezt megtoldotta volna az angol klub, hogy engedjék el hamarabb a guineait, 60 millió font fölé mentek volna, azonban a Leipzig hajthatatlan volt. Viszont legalább korrekt, mert nem a több pénzre ment, hanem kell neki a játékos tavasszal.

Lemar esetében gyanús, hogy nyomkodják felfelé az árát, mert tudvalevő, hogy Kloppék most el vannak eresztve. A német ki is jelentette, nem akar mindenáron igazolni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés