Napok óta ez az átigazolási piac legforróbb pletykája, és egyre inkább úgy tűnik, hogy valóban igaz.

Cristiano Ronaldo klubváltása az elmúlt években többször volt téma, de végül mindig maradt. Ezért sem kerekedett ki a szemünk, amikor a nemzetközi sajtó portugál forrásra hivatkozva azt írta, hogy Ronaldo most már tényleg távozik, aláír a Juventushoz.

Az egyik legnagyobb spanyol lap, az AS azt írja, hogy Ronaldo már hetekkel korábban elfogadta a Juventus 30 millió eurós fizetésajánlatát. És csak a két klubnak kell megegyeznie, elvileg 100 millió eurót fizet az olasz bajnok Florentino Pérezeknek. Sőt, Luciano Moggi, a Juve korábbi sportigazgatója azt nyilatkozta, hogy a transzfer gyakorlatilag biztosnak tekinthető, és az ötszörös aranylabdás már átesett az orvosi vizsgálaton. Szerinte a Juvétől a portugál megkapta a 30 milliós fizetést, amit már a Real Madrid nem akart megadni neki.

Ronaldo és Florentino Pérez kapcsolata állítólag télen romlott meg, amikor a klub az egymilliárd eurós kivásárlási árát 120-ra csökkentette. Ez pedig Ronaldónak nem tetszett, úgy érezte, hogy már nem elég értékes a madridi csapatnak. Majd a BL-döntő után nyilatkozott egy elég furát, akkor azt mondta, napokon belül eldől a jövője.

Mindezek ellenére szkeptikusak voltunk/vagyunk az átigazolással kapcsolatban. Ahogy már írtunk, hasonló pletykák már korábban is voltak, de végül mindig megegyezett a két fél, és Ronaldo tovább lőtte a gólokat a Madridban. A Juventus-sztori szinte a semmiből jött, korábban a Manchester United, a PSG és az MLS tűnt Ronaldo következő potenciális célállomásának. A Juventus nem az a klub, amely óriási fizetéseket adna a futballistáinak (Higuaín keres a legtöbbet, 7.5 millió eurót), és korábban egyszer sem merült fel, hogy C. Ronaldót érdekelné Olaszország. Persze a 30 milliós gázsi elég jó ok, és azért az is a Juve mellett szól, hogy a torinóiaknak nagyon jó csapatuk van, Ronaldo velük is a BL egyik favoritja lenne.

Ennyi volt Ronaldo realos pályafutása?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában