Szerinte ez volt pályafutása talán legnehezebb éve, de mégis nagyon jól sikerült.

A Manchester United egy elképesztően rossz meccsen legyőzte az Ajaxot, így megnyerte az Európa-ligát, ami azt jelenti, jövőre a Bajnokok Ligájában szerepelhet.

Mourinho első szezonjában Ligakupát, Angol Szuperkupát és Európa-ligát nyert:

„Három trófeát nyertünk ebben az idényben, elértük a BL-t is. Nagyon elégedett vagyok a játékosaimmal, nekem személy szerint meg talán ez volt a legnehezebb idényem. Ennek ellenére nagyon jól sikerült. A Premier League-ben a negyedik, a harmadik vagy a második helyet tűztük ki célul, és a BL-indulás elérését. A United most már minden elérhető nagy trófeát bezsebelt, az El-győzelem a kezdetektől fogva a szemünk előtt lebegett.”

Mondta a portugál, aki néhány éve még úgy érezte, az Európa-liga nem szabad az ő sorozata legyen, most viszont már nagyon tudott örülni.

Összességében viszont a három kupa ellenére is kettős a Man. United idénye, hiszen a bajnokságban csak hatodikok lettek, esélyük sem volt a dobogóra, és a játékuk is döcögött az idényben, legtöbbször nem úgy futballoztak, ahogy egy ilyen múltú és ilyen kerettel rendelkező gárdának kellett volna.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hiába a fojtogató City-fölény, a Real Madrid jutott az elődöntőbe

További cikkeink a témában