Ahogy már megírtuk, Anthony Taylor vezeti a hétfő esti csúcsmeccset, a Liverpool-Manchester Unitedet, ám ez a Pool-szurkolók és mások szerint is nagy hiba.

Az ok pedig az, hogy Taylor Manchesterben, vagyis annak egyik kerületében született, jelenleg pedig Altrinchamben él, kábé 10 kilométerre az Old Traffordtól.

Miután a Premier League játékvezetőinek korábbi főnöke, Keith Hackett is helytelennek találta a bíróküldést, megszólalt Mou is.

„Szerintem Anthony Taylor kiváló játékvezető, valaki azonban szándékosan megpróbálja nyomás alá helyezni, ezért úgy vélem, nem lesz könnyű jó teljesítményt nyújtania.”

De tudja, hogy nem mondhat ilyet, vagy még ilyenebbet:

"Persze, hogy megvan a véleményem az esetről, de megtanultam a leckét. Többször megbüntettek már a nyilatkozataim miatt, így nem kívánom kommentálni az esetet."

Mondta ezt, miután kommentálta.

Korábban egyébként Brendan Rodgers, a Liverpool előző menedzsere is panaszkodott emiatt, meg is bírságolták 8000 fontra.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában