Négyet rúgott a Barca a Sevillának és az élre állt

Messi húsz percet játszott, de elég volt, hogy eldöntse a meccset. Most kihasználta a Barca a Real botlását.

Messi mellett kellett ehhez a sima sikerhez Ter Stegen is, de róla majd külön, megérdemli. Meg persze a többi támadó, akik jól teljesítettek a csapatkapitány kiesése után is. Főleg Suárez játszott jól a Barcában, a szezonban először. Persze akkor már vezetett kettő nullra a Barcelona, miután Messi a 2. percben adott egy remek gólpasszt Coutinhónak, aki felvarrta a ficakba:

Majd Messi maga is rúgott egyet Suárez passza után:

Aztán csúnyán megsérült, a könyöke visszahajlott egy szerencsétlen esésnél, le kellett cserélni. A katalánok lelkileg össze is zuhanhattak volna, pláne az elmúlt hetek teljesítménye után, ám volt bennük tartás. Pedig a Messi helyére érkező Dembélé most a suta arcát mutatta, néhány remek lövőcsel és elfutás mellett rendre rosszul vette át a labdákat.

De a fentebb említett Suárez átvette a vezérszerepet, a 61. percben szépen ment el, a kapus elütötte, a tizenegyest berúgta:

Mivel csak a 79. percben tudott szépíteni a Sevilla, már nem maradt esélye. Lenglet-ről pattan be egy lövés. Nem először:

Rakitic rúgta a negyediket, naná hogy kapásból:

Muriel kozmetikázott a legvégén:

A Barcelona ezzel négy nyeretlen meccs után szerzett ismét három pontot, és az élre állt, de csak egy pont az előnye. A jövő héten jön az el Clásico, a kérdés, hogy Messi ott lehet-e (a legfrissebb hír szerint igen).

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon