A Videoton megnyerte a bajnokságot, nem most, már régen, igazából már azelőtt is, hogy az MTK-nak vagy a Fradinak még volt matematikai esélye. Valami mégsem oké Székesfehérváron, mert nem tudják vagy akarják alapembereiket megtartani.

Távozóban: Juan Calatayud, Stopira, Sándor György és Nikolics Nemanja már biztosan búcsút int az idény végén, és hozzájuk csatlakozhat Juhász Roland is, aki attól fél, ha széthullik a társaság, nem lesz versenyképes a csapat itthon, és oda lehet a nemzetközi kupaszereplés is.

És akkor még nem is beszéltünk Gyurcsó Ádámról, akinek szerződése decemberben jár le, vagyis ha a klub pénzt szeretne kapni a játékosért, akkor a nyáron bizony el kell adnia.

Ha jól számoljuk, ez hat játékos, hat alapember: a kapus, aki hatalmas részt vállalt a sikerekből, a védelem két oszlopa, a csapatkapitány, a gólpasszkirály és az NB I-es góllövőlista éllovasa.

Szóval egyáltalán nem úgy tűnik, hogy a Vidi nagyra törő terveket szövögetne a jövőre nézve, különben mi a fenéért engedné szétszéledni a bajnokcsapatot? Persze, Burcsa Győző klubigazgató komoly erősítéseket és Bajnokok Ligája-csoportkört ígér. De ez normális, ilyenkor ezt szokott lenni.

Az megvan, hogy mit csinált Luis Suárez a Bayern München ellen a BL-ben?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés