Elegük lett a drukkereknek, nem lesznek kint a Costa Rica elleni meccsen

Nem asszisztálnak ehhez a szerepléshez.

A Carpathian Brigade a Facebook-oldalán közzé tett nyilatkozatában tudatta, hogy nem akar szó nélkül elmenni a Luxemburg elleni újabb égés mellett, elegük lett a drukkereknek. Úgy fogalmaztak, hogy "2017 a magyar futballtörténelem egyik legszégyenteljesebb, legmegalázóbb éve volt." És ez amúgy tényleg hivatalos, senki sem alázta meg magát még annyira, mint a magyar fociválogatott.

Azt írják, hogy amivel idén többször is szembesülniük kellett "az kiábrándító, elkeserítő és fájdalmas. Úgy érezzük, itt kell húzzunk egy határt nekünk szurkolóknak és reméljük a játékosok is így gondolják."

Bojkottálják a Costa Rica elleni évzáró felkészülési meccset,

Abban bíznak, hogy a csapat is átérzi majd a különbséget az eddigi hazai meccsek hangulatához képest. Remélik, hogy a játékosok rendbe teszik a fejekben ezt a kérdést, és amikor újra kint lesznek a lelátókon, akkor megvalósul az alapvető minimum, amit kértek:

„Nem minden meccsen győzelmet, de a küzdőszellemet és a hajtást igenis elvárjuk attól, aki magára ölti a címeres mezt!”

Carpathian Brigade '09

Szurkolótársaink, barátaink! Az év utolsó mérkőzéséhez közeledve nem tudunk szó nélkül elmenni válogatottunk idei "teljesítménye" mellett. A csütörtöki, luxemburgi mérkőzést követően végérvényesen...

Egyébként Costa Rica ellen hazai pályán sem minket tartanak esélyesnek, ami azért elég szomorú.

(Fotó: MTI)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon