Miután a Real Madrid simán kikapott Eibarban, a forduló rangadója arról is döntött, ki és mennyire tud meglépni a nagy ellenféltől.

Nos, a Realnak mázlija volt, sem az Atlético, sem a Barcelona távolodott egy túlzottan, mivel döntetlen lett a rangadó.

A meccs első negyedórája egészen szenzációs volt, őrült iram, másodpercnyi szünet sem volt. Ernesto Valverde ugyan egy óvatos 4–4–2-vel küldte fel a Barcát, de kőkeményen ráküldte a csapatát az Atléticóra. Fojtogató volt a visszatámadás, ám eredményt nem hozott, és amint visszahívta a fiait, a meccs le is ült.

Az Atléti ugyanis nem akart semmit, azt játszotta, amit szokott, és amit nagyon tud. Védekezett, egy-egy kontrával próbált eljutni Ter Stegen kapujáig, meg persze várta a pontrúgásokat. Simeone jól is kalkulált, a Barca teljesen tehetetlen volt támadásban, hátul viszont egyszer megingott, ahogy ebben a szezonban mindig.

A 77. percben, egy szöglet után Diego Costát Rafinhával hagyták, a hatalmas termetű, a meccsen egyébként ismét hentesként tevékenykedő csatár persze le is fejelte.

A Barca védelme minden meccset összehoz legalább egy gólt, és ezt most elöl annyira tudták csak kompenzálni Messiék, hogy egy ikszre visszahozták a meccset. A 90. percben az argentin pazar labdát adott a mostanában nem a játékáról híres Dembélének, aki végtelenül higgadtan csinált egy lövőcselt, majd lőtte el a lábak között a labdát.

A meccs az első negyedórát leszámítva unalmas és kiábrándító volt, az Atléti végig tördelte a játékot, meg az ellenfelet is, a Barca pedig elég gyenge ahhoz idén, hogy ilyen körülmények között ne mutasson érdemben semmit.

Így egy ponttal még mindig a Barcelona vezet, de vasárnap a Sevilla előzhet.

Atlético Madrid–Barcelona 1–1

Csúnyán helyben hagyták a Real Madridot Eibarban

Solari mester eddig négy meccsből négyet nyert, most viszont váratlan helyről jött a pofon.

(Fotó: Quality Sport Images/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés