Az ESPN információi szerint a svéd még a héten aláírhatja új szerződését a Man. Uniteddel.

Ibrahimovic tavasszal szenvedett súlyos sérülést, ezért a United nem hosszabbított vele, most viszont úgy tűnik, hogy visszatérhet Manchesterbe. Mourinho tavaly többször is kiemelte, mennyire fontos Ibra, mert a pályán nyújtott teljesítménye mellett az öltözőben is győztes mentalitást teremtett.

Most pedig úgy tűnik, hogy a portugál ismét szeretné leigazolni a 35 éves centert, akinek a felépülése jól halad, valószínű, hogy még idén pályára léphet – a sérülésekor az orvosok azt mondták, legjobb esetben is csak januárban lesz alkalmas újra a játékra.

A Manchester United két forduló után vezeti az angol bajnokságot, nyolc gólt lőtt, egyet sem kapott, az Ibra helyére igazolt Lukaku már háromgólos.

Négy perc alatt 3 gólt gurított a Manchester United, remekül kezdte a szezont

A West Ham után a Swansea-t is megszórta Mourinho csapata. Mutatjuk a gólokat!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában