A playoff első körének vége, ezzel együtt elérkezett az idő, hogy bemutatkozzon a rájátszásban az a további négy együttes, aki a múlt héten még a kiérdemelt pihenését töltötte.

Ez a plusz egy hét áldás lehet, nyilván, de persze átok is, attól függően, hogyan túlpihenték-e magukat a srácok – nehezebben pörögnek fel a lendületben lévőkkel szemben –, vagy épp alaposan begyakorolták a győztes playhívásokat vagy védekezést. Na meg a sebesültek is nyalogathatták a sebeiket.

AFC

New England Patriots (2.)–Kansas City Chiefs (5.) (szombat, 22.35)
Tipp: H – 1.45

Az AFC első mérkőzésén a New England Patriots fogadja az előző fordulóban gálázó Kansas City Chiefs csapatát. A Chiefs bombaformában van, az elmúlt tizenegy meccsét nyerte, többek közt a múlt héten idegenben a Texans ellenit idegenben (0–30), bizonyítva, hogy nem fogyott el a lendületük a rájátszásra.

A Patriots múlt héten pihent, ami rájuk is fért, hiszen így visszatérhet az alapszakasz során elvesztett játékosok jó része, így hát minden adott ahhoz, hogy újra a szezon elején mutatott játékukat játszhassák.

A Pats mellett szól tehát a hazai pálya előnye, a rutin, Brady, az, hogy a Chiefs 1994 óta egyetlen meccsen nyert a rájátszásban, illetve az is, hogy az KC legjobb elkapója, Jeremy Maclin feltehetőleg nem lép pályára szombaton. Így pedig a New England számára kötelező a győzelem.

Denver Broncos (1.)–Pittsburgh Steelers (6.) (vasárnap, 22.40)
Tipp: H – 1.30

Az AFC másik meccsén a Denver Broncos fogadja a múlt heti csata után megtizedelt Pittsburgh Steelerst. A Steelers kegyetlenül megszenvedett múlt héten a győzelemért, és ennek köszönhetően igen tartalékos összeállításban utazhatnak el Denverbe. Amolyan pirruszi siker volt ez, lerobbantak a legjobbak, viszont láthattuk minden idők egyik leghihetetlenebb elkapását. (Ha már sérülések: az egyik cég közel van ahhoz, hogy olyan sisakot dobjon piacra, mely nagy mértékben csökkenti az agyrázkódás esélyét.)

A legfontosabb kérdés az lesz, hogy ha Roethlisberger vállalja is a játékot, mennyire lesz egészséges a dobó karja, ami zavarhatja majd a hosszabb passzoknál. Az már biztos, hogy kedvenc elkapóját, Antonio Brownt nem láthatjuk majd a pályán vasárnap, és kevés az esély az elsőszámú futó, DeAngelo Williams visszatérésére is. Így ameddig Peyton Manning jobban teljesít majd, mint legutolsó kezdő mérkőzésén, a Broncosnak nem fog gondot okozni a továbbjutás.

NFC

Carolina Panthers (1.)–Seattle Seahawks (6.) (vasárnap, 19.05)
Tipp: V – 2.05

Ez lehet a rájátszás legjobb meccse, talán ez a két csapat most a legjobb.

A Carolina a legjobb csapat idén a bajnokságban, a párducok óriásit mentek az alapszakaszban, első kiemeltek lettek, 15–1-gyel zártak. Ráadásul nem egyszer vert helyzetből fordítottak, tehát azt sem mondhatjuk, hogy annyira fut a szekér, hogy ha kicsit megdöccen, akkor beszarnak. Nem, ezeknek most akkora az önbizalma, hogy bárki ellen fordíthatnak. És van egy irányítójuk, aki élete formájában van, minden bizonnyal MVP lesz, és ilyenekre képes:

Cam Newton bitang nagy arc, minden értelemben, de nagy játékos is. Az egy meccsen belül dobott és futott TD-kben NFL-csúcsot állított be, szóval nem elég, ha csak az egyikre fókuszálnak a védelmek, mert mindkettőt megoldja. És vannak is jó elkapói, meg a védelem is masszív.

Csakhogy a másik oldalon ugyanez a helyzet, ráadásul a Seattle még mindig felszálló ágban van, most már Super Bowl-szinten játszik. Na nem feltétlenül a Viking elleni wild card-meccsen, ott inkább szenvedett és mázlija volt, de mínusz húsz fokban Newton sem virgonckodott volna, meg egy ilyen meccset is meg kell nyerni. És egy ilyen győzelem még több önbizalmat ad, ha ez egyáltalán lehetséges még a Seahawksnál. És talán most már tényleg játszani fog Lynch is.

Meglepetést várunk, feltéve, ha az annak számít, hogy az előző két Super Bowlba bejutó Seahawks nyer.

Arizona Cardinals (2.)–Green Bay Packers (5.) (vasárnap, 2.15)
Tipp: H – 1.30

Ne tévesszen meg az alacsony szorzó, ennyivel most már nem esélyesebb a Cardinals. A Packers ugyanis bizonyította Washingtonban, hogy a playoff egy teljesen más műfaj. Rodgersék eléggé legyalulták a remekül kezdő, majd teljesen leolvadó Redskinst, hiába volt gyenge alapszakaszuk. Az Arizona viszont egy remek sorozat után szörnyű megaláztatásban részesült a Seattle ellen az utolsó héten, aminek egyelőre nem tudni, lesz-e hatása. Carson Palmert, az alapszakasz egyik legjobbját le is kellett cserélni, és nem azért, hogy pihenjen a PO-ra.

Viszont: december végén 30 ponttal verte az Arizona a Green Bayt, ami azért jelentős különbségről árulkodik. Rodgerst agya-főbe verte a Cardinals-védelem, folyamatosan a földön volt, mindössze 151 yardot passzolt. Azóta jobb lett a Packers, de nem harminc pontnyival, szóval hazai győzelmet várunk.

A mérkőzéseket a Sport2 élőben közvetíti.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés