A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kiadta a 2018-as listát a tiltott összetevőkről, az alkohol már nem szerepel rajta.

Az alkohol lekerült a tiltólistáról – igaz csak íjászatban, autósportban, motorcsónakozásban és légi sportokban, ott is csak versenyeken volt eddig nem megengedett –, vagyis mostantól már a Forma–1-ben sem számít vétségnek a piázgatás.

Ez persze nem azt jelenti, hogy majd részegen fognak versenyezni az F1-ben – továbbra is tilos az alkoholfogyasztás a futamok előtt –, szimplán csak nem veszik olyan komolyan a kockászászló után történteket.

A WADA közleménye szerint ez nem arról szól, hogy megkérdőjeleznék a sportág biztonságát, hanem arról, hogy ezentúl a nemzeti doppingellenes szervezetek helyett a szövetségek kérésére(!) tesztelhetnek alkoholra.

A 90-es évek NB I-es focija beton részegen és visszaosztott fizetésekkel

Váczi az egyik legnagyobb tehetsége volt hazánknak, holott láncdohányos és alkoholista volt.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés