Portugáliával játszunk ma este a vb-selejtező ötödik fordulójában, és a lisszaboni meccsnek nem mi vagyunk a favoritjai.

Portugália–Magyarország (20:45; TV: M4 Sport)

Pedig a pontszerzés kellene, ha komolyan gondolja a válogatott a kijutást a vb-re. Ugyanis négy forduló után hétpontos a magyar csapat, ez pedig jelenleg a B-csoport harmadik helyére elég, ami még pótselejtezőt sem ér. Dzsudzsákék egy Feröer elleni ikszel kezdték a selejtezőt, majd egy Svájc elleni vereség jött, ezután Lettországban nyert a csapat, legutóbb pedig Andorrát vertük.

A portugáloknak kilenc pontja van, az első fordulóban meglepetésre kikaptak Svájctól, az azt követő három meccsen 16 gólt lőttek és csak egyet kaptak. Vagyis bombaformában vannak, plusz még győzelmi kényszerben is. Mert míg nekünk már a pótselejtező óriási eredmény lenne, addig nekik csak a csoportgyőzelem az elfogadható. Hiszen ők az Európa-bajnokok.

Mi viszont azon az Eb-n majdnem kiejtettük őket, végül 3–3-at játszottak a srácok a csoportban, ezután Magyarország a 16 között kiesett, Portugália pedig megnyerte a tornát.

Az egyértelmű, hogy Ronaldóék a favoritok. Szintekkel erősebb a keretük, emellett pedig otthon is játszanak. Az előbbi tavaly nyáron sem volt másként, a bravúr mégis összejött, köszönhetően a remek egyéni teljesítményeknek. És most is ebben bízhatunk, na meg abban, hogy nem kapunk hamar gólt, esetleg vezetést szerez a csapat.

Dzsudzsák mindenesetre magabiztos, szerinte nem a magyar válogatotton van a nyomás:

Dzsudzsák szerint nincs veszítenivalónk a portugálok ellen

Storck szerint már a pontszerzés is óriási bravúr lenne.


Várható kezdőcsapatok

Portugália: Rui Patricio – Cancelo, Pepe, Alves, Guerreiro – Quaresma, Mario, Carvalho, Silva – Andre Silva, Ronaldo

Magyarország: Gulácsi Péter  Bese Barnabás, Kádár Tamás, Vinícius Paulo, Lang Ádám, Korhut Mihály  Dzsudzsák Balázs, Nagy Ádám, Gera Zoltán, Gyurcsó Ádám  Szalai Ádám

Tipp: Portugália–Magyarország – mindkét csapat szerez gólt 2,05

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában