És ezt Nyíri Zoltán, az FTC operatív igazgatója mondta a Sport TV Heti helyzet című műsorában.

Gyorsan elterjedt, hogy Szerhij Rebrov fizetése másfél millió euró körül van éves szinten, ami nyugat-európai magasságokban van. Ezt azóta már mindenki cáfolta, most épp Nyíri.

De előtte még Thomas Doll menesztéséről beszélt.

Az én elnökömet, Orosz Palit, így hármunkat három éve nyíltan és burkoltan a hátunk mögött mindenki lehülyéz, hogy miét nem rúgtuk ki Thomas Dollt. Nyertünk egy történelmi bajnokságot 21 ponttal, ami a magyar bajnokságban még nem fordult elő. Nekünk ezt kell megnyerni, mi itt indulunk, nem tudom megnyerni a spanyolt. Nyertünk három kupát zsinórban, igaz a nemzetközi szinten nem sikerült, de hozzáteszem, bár a Videotonnak most sikerült, és szurkolunk is neki, azért ritkán szokott sikerülni magyar csapatoknak. Volt egy rosszabb év, és azt mondta az elnök, hogy »miért rúgjam ki, hiszen egyszer már összerakta, hátha összerakja még egyszer?«. Nem sikerült. Van ilyen.

Szabó Bence, kétszeres olimpiai bajnok kardvívó úgy reagált erre, hogy a probléma az volt, hogy csak a bajnokság volt fókuszban. Szerinte egy Fradi edzője ne mondja azt a nemzetközi kupában szembejövő ellenfélről, hogy ettől ki lehet kapni, majd a kiesés után, hogy hétvégén bajnokink lesz, ott nyerni fogunk. Nyíri erre azt reagálta, hogy „Jogos, egyetértettünk, ezért történt a váltás.

A tehát most már a sikeres nemzetközi kupaszereplés a legfontosabb cél, és ha ez sikerül Rebrovval, az a fizetésén is meg fog látszani:

„Kimondva, kimondatlanul az az új edző feladata és célja. Nem belemenve, de olvastam a sajtóban őrült összegeket, annak fizetésnek az 1/3-a, 1/5-e, 1/10-e sem igaz, de ténykérdés, hogy ha mondjuk a Fradi Bajnokok Ligája-csoportkört játszik, ő akkor keres olyan minőségű pénzt, mintha mondjuk Nyugat-Európában vállalna munkát, most olyan minőségű pénzt keres, mint Magyarországon egy edző.”

Sport TV

A Heti helyzetben többek között a Fradi új edzőjének, Szerhij Rebrovnak a fizetése is szóba kerül. Csisztu Zsuzsa és Szabó Bence mellett ugyanis az FTC operatív igazgatója, Nyíri Zoltán volt a...

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Távozik a Real Madrid csapatkapitánya

További cikkeink a témában