Cé az Aranylabda-átvétel és az Irinával való szakítás óta megváltozott. Sajtócsendet rendelt el saját magának például és a pályán sem vitézkedik úgy, mint ősszel.

A vasárnapi, Levante elleni bajnokin sem talált a kapuba, sőt, látványosan bosszankodott elrontott ollózási kísérletét követően, melyből Gareth Bale profitált és szerzett gólt. A csapat második találatának sem örült nagyon (naná, hisz Bale szerezte), majd a lefújás után azonnal az öltözőbe viharzott, miközben csapattársai megköszönték a szurkolóknak a buzdítást. Gary Lineker, az angol futball egyik legendája nem hagyta szó nélkül az esetet: Twitteren írta, hogy Ronaldo "rendkívüli módon kekec reakciója bizarr volt és egészségtelen."

Ha már a walesi gyalogkakukk szóba került, nála sem stimmelnek a dolgok. A kilenc mérkőzéses gólcsendjének véget vető szélsőt hetek óta agyonkritizálják és kifütyülik a madridi hívek, egy felmérés szerint 40%-uk a csapatból is kitenné. Erre reagált füleit eltakarós "gólörömmel" Bale és ha ez még nem volna elég, dühében a szögletzászlót is leamortizálta.

Még szerencse, hogy vasárnap jön az el Clásico...

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában