Rossi igazi olasz, neki nem kérdés, hogy szép játék vagy győzelem.

Marco Rossi a molcsapat.hu oldalon beszélt stratégiáról és futballfilozófiáról, győzelemről és szép fociról.

A szövetségi kapitány elmondta, neki is újdonság a kapitányi munka, amelynek a csapattal töltött rövid időből fakadóan az a legnagyobb kihívása, hogy nincs idő megismerni a játékosok gondolkodását. Márpedig számára az nagyon fontos ahhoz, hogy tudja, mit várhat tőlük.

„Számomra a futball nem filozófia, hanem stratégia.”

Hangsúlyozta, hogy ő olasz, egy olyan futballkultúrából jött, ahol csak az eredmény számít, és nem tagadja, ha választania kell, hogy szép játékkal veszítsünk, vagy csúnyával nyerjünk, nem kérdés, melyik mellett dönt.

„Én is szeretem a szép futballt, de szerintem az a futball a legszebb, ami győzelmet hoz.”

Beszélt a kedvenc formációjától, a háromvédős rendszerről, amihez több idő kell, de a legfontosabb gondolat talán most ez:

„Úgy gondolom, a magyar szurkolók értékelni fogják, ha azt látják, hogy soha nem adjuk fel, küzdünk, megyünk előre az utolsó percig. Mi ezzel a hozzáállással tudunk sikert elérni, ez soha nem hiányozhat a csapatból. Ezért is mondtam, hogy a mentális felkészítés igen nagy jelentőséggel bír.”

Itt a teljes interjú.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Littler a Premier League-ben is felért a csúcsra

„Marozsán hamarosan odaérhet a top 10-be”

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés