Marco Rossinál legalább annyira fontos, hogy egy edző jó ember is legyen.

A kapitány a róla megjelenő könyv bemutatója kapcsán adott interjút a Nemzeti Sportnak, és több olyan érdekességről is mesélt, amit nem tudtunk róla, sőt úgy általában nem tudunk az edzőkről. Merthogy nem elég, ha egy fociedző ért a szakmájához, pedagógusnak és embernek is kell lennie.

Rossi szerint az edzőnek talán az a legnehezebb feladata, hogy hiteles legyen a játékosai előtt. Olyan feladatokat kell tőlük kérni, amelyeket képesek végrehajtani, és becsukott szemmel is meg tudnak csinálni.

„A futballisták általában fiatalemberek, de nem hülyék! Gyorsan kiszúrják, milyen ember az edzőjük. Lehet, hogy különösen hangzik, de a játékosokat sokszor jobban érdekli az, milyen ember az edzőjük, és csak ezután következik, hogy mennyire profi a munkájában, mennyire ért a taktikához.”

„Emlékszem, Tallinnban, a három hármas döntetlen után a sajtótájékoztatón újságírók előtt úgy fogalmaztam: nem vagyok biztos benne, hogy én vagyok a megfelelő személy erre a pozícióra. Nem azért mondtam, mert nem bízom magamban és a stábomban, sokkal inkább azért, mert nem voltam biztos abban, hogy a játékosok képesek-e, vagyis inkább akarnak-e követni engem. Nos, az elmúlt napok meggyőztek arról, hogy a futballisták beálltak mögém a sorba. Az eredmények és a látottak is ezt bizonyítják.”

Azt vallja, manapság a futball nem a különböző hadrendek, a 4–3–3-as, a 3–5–2-es szisztéma körül forog. A modern futballban a játékrendszerek mérkőzés közben is gyakran változnak. Szerinte a válogatottnál az a legfőbb probléma, hogy nincs elegendő idő arra, hogy mindent aprólékosan begyakoroljanak. De úgy vette észre, hogy a keretbe meghívott játékosok taktikai téren is sokat fejlődtek az elmúlt hetekben, hónapokban.

Marco Rossi: Taktikailag sokat fejlődtünk

Már csak abban bízhatunk, hogy ez a fejlődés töretlen lesz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában