Nem hazudunk, a Sevilla tényleg olyan dologra készül az Európa-liga-döntőjében, amire eddig még nem volt példa a labdarúgás történelmében. A Dnipro győzelmével nemcsak minden papírformát borítana, de történelmi is lenne.

  • A spanyolok címvédésre készülnek, történelmük során másodszor, ha pedig ma összejön a dolog, akkor már négy UEFA-/El-kupájuk lesz, ennyi pedig egy csapatnak sincs. Jelenleg az Inter, a Juventus és a Liverpool is három-három címmel áll holtversenyben a Sevillával.
  • A Dnipro pedig történelme első nemzetközi sikerére hajt, esetükben már az is nagy dolog, hogy idáig eljutottak, de ha már itt vannak, miért ne nyerhetnék azt meg?! Valószínűleg minden labdarúgást szerető ember drukkol most egy kicsit az ukránoknak.
  • Az viszont mennyire kemény már, hogy a Sevilla akárhányszor a döntőbe jutott, mindig besöpörte a kupát. 2006-ban a Middlesbrough-t, 2007-ben az Espanyolt, 2014-ben pedig a Benficát intézte el fináléban.
  • A Dnipro 6 győzelem, 4 döntetlen és 4 vereség után jutott el a döntőig, de a legdurvább az, hogy a csoportkör kezdete óta csak 10 gólt kapott. Ott van az a védelem a helyén rendesen.
  • A Sevilla ugyanennyi meccs alatt viszont 12 gólt kapott, bár ők 10 győzelem és a 3 döntetlen mellett csak egyszer szenvedtek vereséget az idei EL-kiírásban, ez pedig nagyon nem rossz mutató.

Az El-döntő tétje az eddigieknél még nagyobb

Ugyanis a győztes egyenesen a Bajnokok Ligája-főtáblán találja magát a következő idényben.

Ennek pedig anyagi vonzata is elég komoly

A BL-főtáblás csapatok markát 12 millió euró üti, az El ilyen szempontból csak 2.4 millió eurót perkál.

Várható kezdőcsapatok:

  • Dnipro: Bojko – Fedeckij, Douglas, Cseberjacsko, Matos – Fedorcsuk, Kankava – Lucskevics, Rotan, Konopljanka – Szeleznyov
  • Sevilla: Rico – Coke, Carrico, Kolodziejczak, Tremoulinas – Mbia, Krychowiak – Vidal, Banega, Vitolo – Bacca

Rájuk érdemes lesz figyelni:

  • Bojko, Konopljanka
  • Bacca, Vidal, Vitolo

Európa-liga-döntős tippünk:

Fogadok most, mert szerintem se hülyeség ez a fogadás, és érdekel a majdnem hatszoros pénz is!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában