Azt már rég tudni lehetett, hogy Mateos menni akar, ám Somalia eladása váratlanul érhette a drukkereket.

Nem valószínű, hogy jót tesz az amúgy is parázs hangulatnak, hogy eladta az egyik legfontosabb játékosát a Fradi: Somália a Ligue 1-be igazolt, a Toulouse játékosa lett.

A 27 éves brazil volt a legrégebben tagja a mostani Ferencvárosnak, még Prukner László idejében érkezett. Az igazi fradistává váló közönségkedvenc szinte minden poszton megfordult, végül Thomas Doll a bajnokság legjobb védekező középpályását faragta belőle. A csupaszív játékos magyar szinte kiemelkedően gyors, sőt, nemzetközi szinten is, több kiló izmot pakoltak rá, elveszett labdát nem ismert, és rendkívül fegyelmezett volt, taktikailag sokat fejlődött.

Fizetett is érte a francia lila-fehér gárda, Orosz Pál szerint nem is keveset: "Somalia játékjogáért egy nagyon magas összeget kap a Ferencváros. Figyelembe kellett venni azt is, hogy egy labdarúgó életében ilyen ajánlat, amikor egy top-bajnokságból keresik, egyszer, ha van."

Somália szerződése a szezon végéig élt, vagyis a télen bármelyik egyesülettel szabadon tárgyalhatott, majd ingyen távozhatott volna, ezért az FTC hároméves szerződéshosszabbítást ajánlott, dupla fizetéssel. De ez sem tudott vetekedni a Toulouse ajánlatával.

Eközben csendben David Mateos is elment, most már hivatalosan is, az Orlando kifizette érte a kért összeget.

A fradi.hu azt is írja még, hogy az FTC az elmúlt időszakban több mint egymilliárd forintért értékesített labdarúgókat az átigazolási piacon, Besic után Somáliáért érkezett szép summa.

Somália az egyik, ha nem a legfontosabb láncszeme volt a mai Fradinak, az ő és Mateos távozása utat nyithat Pintér Ádám előtt, ahogy azt elsőként meg is írtuk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában