Rosszul hangzik, amit a Bild ír, de van jó része is: kezelhető, gyógyítható.

Kiderült, komoly oka van annak, hogy Mario Götze, a még mindig csak 24 éves klasszis középpályás mélyen tudása alatt játszik jó ideje. Az elmúlt hónapokban – a hivatalos indoklás szerint – izomsérülések miatt nem tudott játszani, most a BVB ügyvezetője, Hans-Joachim Watzke a Bild-nek mondta el, hogy

a világbajnokságot eldöntő Götze anyagcsere-problémákkal küzd.

Egyelőre nem lehet tudni, mikor térhet vissza, de legalább most már kiderült, mi okozta azt a rengeteg nyavalyát, amivel egy ideje küzd, és amiért például váratlanul túlsúlyos is volt, amiért kritizálták is rendesen.

„Kezelés alatt állok, mindent elkövetek azért, hogy amilyen gyorsan csak lehet, újra edzhessek és segíthessem csapatomat a céljaink elérésében” – nyilatkozta Götze.

A lap egy orvosszakértőt is megkérdezett, Ralf Ohrmann erre jutott:

Nem lehet pontosan tudni, hogy milyen betegsége van Götzének. A tünetek alapján különféle problémái vannak. Valószínűleg metabolikus myopathia. Ezek olyan betegségek, amelyek gondot okoznak az anyagcserében és az izmok megfelelő működésében.

A tünetek többnyire izomgyengeség és izomgörcsök, a szervezetben növekedik a kreatin-kináz enzim mennyisége, illetve a hemoglobinszint sem megfelelő.

Ez így mind pocsékul hangzik, ám tudni kell, hogy a ritka betegség minden esetben gyógyítható, így remélhetőleg hamarosan újra látjuk a kivételes képességű focistát.

A Dortmund ma egyébként a Lottéval játszik Német Kupa-meccset, értelemszerűen Götze nélkül, de egyértelmű esélyesként.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés