Büszke a csapatra, szerinte bármilyen felállásban versenyképes a válogatott, a cél pedig egyértelműen az Eb-szereplés.

Miután az Eb-selejtezőben legyőzte a bolgárokat, a Nemzetek Ligájában pedig a szerbeket, tegnap este Oroszországban ikszelt a magyar fociválogatott:

Oroszországban is pontot szerzett a fociválogatott

Zsinórban negyedik idegenbeli meccsén nem kapott ki a válogatott.

A meccs után a csapatkapitány Szalai a következőképpen értékelt:

„Az elmúlt hetek nagyon sikeresek a magyar válogatott szempontjából, nem lehet más a célunk, mint kijutni a jövő évi Európa-bajnokságra. Az elődöntőt megnyertük Bulgáriában, és a B-ligában ilyen ki-ki mérkőzéseket vívni, amióta itt vagyok a válogatottnál, ilyenre nem volt példa. Nagyon büszke vagyok a válogatottra, és láthattuk, hogy bármilyen felállásban játsszuk ezeket a mérkőzéseket, bárki pályán van, bárki áll be, olyan csapategység van jelen pillanatban, amelyből rengeteg erőt meríthetünk az Izland elleni döntőre”

– mondta Szalai, majd kitért a játékrendszerre:

„Láthattuk az elmúlt mérkőzéseken, de nemcsak a mostani három, hanem még a törökországi és az oroszok elleni rossz kezdést hozó összecsapáson is, hogy milyen jól tudunk presszingelni, milyen jól csúsztatjuk az ötvédős rendszerben a szélső hátvédeket, milyen jól alkalmazzuk a nyolcasainkat, ha az egyik oldalról a másikra átforgatják a játékot, mindenképpen az előnyünkre vált, hogy ilyen sok mérkőzést játszottunk le ilyen rövid idő alatt ebben a rendszerben. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire várjuk a néhány hét múlva következő mérkőzést, és biztos vagyok benne, hogy ebben a játékrendszerben kamatoztatni tudjuk az ezeken a mérkőzéseken szerzett tapasztalatokat, és ki tudjuk javítani a most tapasztalt hibákat.”

Marco Rossi meccs utáni nyilatkozata:

Rossi: Izland nincs azon a szinten, mint az oroszok és a szerbek

Az orosz elleni meccsből ennél a döntetlennél többet nem lehetett volna kihozni.

(via Nemzeti Sport; fotó: MLSZ)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés