Kedden hirtelen menesztette a Ferencváros vezetése Thomas Dollt, de ez persze csak nekünk volt váratlan, már egy ideje tárgyaltak az utóddal.

Doll keddi elküldése idején az új szakember már Budapesten tartózkodott, most pedig itt ül a The Ritz-Carltonban az újságírók előtt a sajtótájékoztatón.

A Fradi új edzője: Szerhij Rebrov.

A 44 éves ukrán szakember, akárcsak Doll, kiváló focista volt, a híres Sevcsenko–Rebrov páros még Barcelonában is rúgott egy négyest 1997-ben. Rebrov 43 BL-meccsen 21 gólt lőtt, játszott később a Tottenhamben, a Fenerben és a West Hamben is.

Szerhij Rebrov bemutatása; Fotók: a szerző

Rebrov edzőként sem középszerű, három évig volt a Dinamo Kijevnél, ezalatt kétszer nyert bajnokságot és kupát, valamint egyszer az ukrán Szuperkupát is Kijevbe vitte. A 2014–2015-ös szezonban az Európa-ligában a negyeddöntőig jutott a Dinamóval, a Fiorentina állította meg őket. Egy évvel később már a BL-ben jutottak a nyolcaddöntőbe, ahol a Manchester City ütötte ki őket, de a Chelsea, Porto, Maccabi Tel-Aviv és Dinamo Kijev alkotta csoportból jutottak tovább másodikként.

2017-ben aláírt az al-Ahlihoz, de a szaúdi csapatnál egy évet sem dolgozott, idén áprilisban menesztették. Most a Fradival próbál bajnok lenni, de legfőképp egy körnél tovább jutni a BL-ben/El-ben.

Rebrov a támadófoci híve, leginkább a 4-3-3-as és a 4-2-3-1-es formációt preferálja, ami épp fekszik a Ferencvárosnak is, ez is szempont volt. A Dinamóval 137 meccsen 94-szer nyert és 293 gólt rúgott a csapata.

Rebrov bemutatása alatt kiderült, hogy a spanyol Alberto Bosch lesz a pályaedző,  és Gera Zoltán is a szakmai csapat tagja marad. Az ukrán kiválasztásnál fontos szempont volt, hogy ismert edzője legyen a Fradinak – Rebrov jelenleg az 50 legjobb edző egyike. Dollnak pedig a folyamatos európai kupakudarcok miatt kellett mennie.

A legfontosabb feladatomnak azt tartom, hogy 90 percen át tartson a játékunk intenzitása, a hitvallásom ez.

Mondta a Fradi új edzője.

Azt nem tudni, hány évre írt alá Rebrov

Kérdésünkre, hogy felkészült-e arra, hogy a Ferencvárosnál minden nyáron új csapatot kell építenie és mindössze két-három hete lesz felkészülni az európai selejtezőkre (ebbe bukott bele Doll is) azt válaszolta, hogy korábban a Dinamónál már tapasztalt motivációs gondokat egy-egy megnyert bajnokság után, amire új igazolásokkal és fiatalok beépítésével reagált, akik szemében látta a tüzet. Ha a Fradinál is ezek voltak az okok, akkor számára ez nem újdonság.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés