Ernesto Valverde Barcelonája nem olyan, amilyet az elmúlt években megszoktunk, az eredmények viszont egyelőre a spanyol edzőt igazolják. Végigvesszük, miért változott meg a Barcelona.
Ernesto Valverde nyáron piszok nagy fába vágta a fejszéjét: átvett egy olyan Barcelonát, amely ugyan tele volt világsztárokkal, de semmit sem nyert. Ehhez még hozzájött, hogy a Real Madrid duplázott, ráadásul zsinórban másodszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját, ami különösen nagy gyomros volt a katalánoknak.
Aztán jött Valverde, aki 54 éves koráig egyetlen topcsapatot sem irányított még, bár tapasztaltnak mondható: a Bilbaónál, a Valenciánál, a Villarrealnál és az Espanyolnál is dolgozott korábban. Majd Neymar úgy döntött, lelép Párizsba, az évekig eredményes MSN tehát felbomlott. A Barca vezetősége egész nyáron saját magát szívatta, végül a fiatal Dembélét, Semedót és Paulinhót sikerült megszerezni. Ezeknek mind szerepe van abban, amilyen Barcelonát látunk idén.
Ha csak az eredményeket nézzük, akkor Valverde eddig szinte tökéletes. A Real Madrid elleni spanyol szuperkupa bukás után 40 meccsből mindössze egyszer kapott ki a csapat, a bajnokságban magabiztosan, veretlenül vezet, a BL-ben megnyerte a csoportját, tegnap pedig idegenben ért el döntetlent a Chelsea otthonában. Ennél jobb kezdést nem nagyon remélhetett a vezetőség, vagyis ha csak a száraz statisztikákat nézzük, akkor sínen a Barca.
Ha viszont a mutatott játékot, akkor már nem annyira.
A szezon elején 4-3-3-at játszatott Valverde, aztán Dembélé megsérült, Deulofeu meg csak simán gyenge volt, így 4-4-2 lett a felállás – Messivel és Suárezzel elöl, kettejük közül természetesen Messi a szabadabb szerepben. Ez azt jelenti, hogy a középpályán az egyetlen kreatív arc a már öregedő, de időnként még mindig zseniális Iniesta. Mellette Busquets és a Rakitic/Paulinho/André Gomes hármasból szokott kezdeni kettő. Az első kettő remek iparos, jó munkásember, de azzal nem lehet megvádolni őket, hogy képesek lennének ritmust adni egy Barcelona szintű csapat játékának. André Gomes meg szimplán csak szörnyű futballista.
Neymar elvesztésével Messi kedvenc játszótársa Jordi Alba lett, aki a baloldalon folyamatosan robotol és az argentinnal nagyszerűen megérti magát. Összesen kilenc gólpassza van a szezonban, de a másik szélső védő, Sergi Roberto is hétnél jár már. Mindketten fontos tagjai Valverde elképzelésének.
Tavaly 38 forduló alatt 37 gólt kapott a Barcelona, 116-ot lőtt. Idén 24 forduló után mindössze 11-et rúgtak az ellenfelek, Messiék eddig 62-szer találtak be a kapuba.
Már többször lenyilatkozták a játékosok is, hogy Neymar elveszítésével elöl nincs akkora potenciál, középen viszont masszívabb így a kezdő. Ami eddig az eredményeket hozta is, de sanszos, hogy a szezon legfontosabb szakaszában, vagyis tavasszal ez a játék már kevés lesz a Bajnokok Ligájában. Erre enged következtetni a Chelsea elleni meccs is, ahol csak a szerencsén múlott, hogy nem került többgólos hátrányba a Barcelona. Persze a Stamford Bridge nem egy könnyű pálya, de ha az elmúlt néhány hét játékát nézzük, akkor Angliában is azt hozta a Barcelona, amit korábban a bajnokságban.
Miért változott meg a Barca játéka?
Egyrészt Valverde miatt. Aki abszolút eredményfocit játszik, nem szeret és nem is szokott kockáztatni. Neki tökéletesen megfelel, ha szenvedve, nem túl látványosan futballozik, de nyer a Barcelona. Az elmúlt években azért más volt a katalánok edzőinek felfogása, ezért fura kissé a mostani helyzet. Mert például a Guardiola-érában is volt olyan időszak, amikor a keret gyengébb volt, Pep Guardiola viszont akár Maxwellből vagy Dani Alvesből is támadót csinált, ha szükséges volt. Valverdében viszont nincs meg ez a fajta tökösség, sokkal konzervatívabb vonalat képvisel.
Másrészt a keret miatt. Fura leírni, de főleg a BL-ben (ahol a télen igazolt Coutinho nem játszhat, Dembélé első szezonja pedig gyenge) a Barcelona játékosállománya lehet, hogy kevés lesz. A középpálya túlságosan kiszámítható, túlságosan szürke. Ami azt eredményezi, hogy támadásban kábé azon múlik a katalánok sikeressége, hogy Messi vagy Suárez villan-e egyet. Előbbinek ez könnyebben megy, ha viszont nincs túl jó napja, akkor borzasztóan unalmas, lötyögős, kiszámítható futballt játszik a Barca. Suárez meg a nagyon gyenge szezonkezdet után feljavult, de neki nem a játékszervezés a dolga, ő a kapu előtt hatékony, ha viszont nincs kiszolgálva, akkor képes eltűnni.
Nyilván ez nem azt jelenti, hogy a katalánok idén semmiképp nem nyernek Bajnokok Ligáját. Mert azért az elmúlt szezonokban láttuk, hogy közel sem mindig a legdominánsabb csapat lesz a végső győztes (pl. Chelsea). Csak a Barcelona elmúlt egy évtizede nem arról szólt, hogy egy jó védelemmel, melós középpályával nyerték a katalánok a trófeákat – meg egészében a klub történelme sem.
És a Barcelona nem az a hely, ahol elég csak nyerni. Nyerni kell, látványos játékkal, szórakoztató futballal. Ez az, amire valószínűleg idén nem lesz képes Valverde csapata. Mert ez az elmúlt évek legunalmasabb Barcelonája, egy olyan társaság, amelynek a játéka teljesen beleszürkül az európai elitbe, látványban, szórakoztatásban messze elmaradva Guardiola, de akár Enrique csapatától is.