Carolnie Wozniacki és Simona Halep is győzelmet érdemelt volna Melbourne-ben, az év első tenisz Grand Slam tornáján. Végül a dán világelső nyert, majd megköszönte a férjének, aki a döntő előtti reggelen megnyugtatta.

Tíz perc híján háromórás meccs döntött a női trófeáról az Australian Openen. Caroline Wozniacki és Simona Halep is kifacsarta magából a maximumot, nem csak szombaton, de az egész tornán, például mindketten hárítottak meccslabdát az elmúlt két hétben.

És mindketten két vesztes Grand Slam-döntő után érkeztek meg ide, és egyikük sem feladós típus. Szóval nagy meccsnek ígérkezett, az is lett.

Wozniacki diktálta a tempót, 3:0-ra elhúzott, de a szettet csak rövidítésben nyerte meg, miután Halep 5:2-ről is visszakapaszkodott. A második szettet Halep nyerte, jöhetett a döntő játszma.

Itt Wozniacki került lépéshátrányba, ám egy ápolás (az előző játszmában Halep vérnyomását mérték meg a pálya mellett, a döntő szett előtt pedig extra tízperces hőségszünetet rendeltek el) után kiegyenlített, majd 4:4-nél lehajrázta ellenfelét.

Wozniacki örömkönnyekben tört ki, majd a beszédében külön megköszönte a jegyesének, David Lee-nek, hogy megnyugtatta reggel, mert iszonyúan idegesen ébredt.

A dán klasszis a 43. GS-tornáján nyert először, ennél többször csak három női teniszező próbálkozott a sikerig. Most pörög majd tovább a szezon, de talán egy újabb hajókázásra lesz ideje a párnak a következő hetekben.

Caroline Wozniacki (@carowozniacki) által megosztott bejegyzés,

Vasárnap reggel hattól a párosban győztes Babos Tímea a vegyes páros döntőjében játszik, fél tíztől pedig következhet Roger Federer és Marin Cilic döntője.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában