Ha nem ölöd meg időben a Juvét, akkor felül és lenyom. A Tottenham volt a jobb csapat, de tudni kell továbbjutni is.

A két meccsen, a 180 perc alatt nagyjából 165-ben a Tottenham uralta a párharcot. Torinóban tíz percig a Juventus szétszedte a Spurst, ám utána lőttek kettőt Kane-ék, és az érződött, majdhogynem akkor találnak be, amikor akarnak.

Londonban is jobb volt a Tottenham, folyamatosan nyomott Pochettino csapata, Szon nagyon élt a szélen – kihasználva Allegri hibáját, a háromvédős rendszert. A koreai aztán meg is szerezte a vezetést:

Mégis egy órát kellett várni, hogy Allegri lépjen, akkor viszont drasztikusan, és bizony zseniálisan – eldöntve a továbbjutást. Két cserével visszaállt négy védőre, és egycsapásra elkezdte átvenni az irányítást a Juve. Négy perc múlva jött is az egyenlítés, Higuaín talált be:

Három perc múlva Dybala gólja meg már a továbbjutást jelentette:

A Tottenham nem tudott váltani, és újra felpörögni sem, végül nyert a tapasztalat, a bőséges BL-rutin, az olasz szervezettség. Egyszerűen a nemzetközi tapasztalat ilyen magasságban már párharcokat dönt el – lásd PSG és Real.

BL-nyolcaddöntő, visszavágó:

Tottenham–Juventus 1–2 (1–0)

Gól: Szon 39., ill. Higuaín 61., Dybala 64.

Összesítésben 4–3-mal a Juventus jutott tovább.

A nap másik meccsén:

Manchester City–Basel 1–2

Összesítésben 5–2-vel a City jutott tovább.

(Fotó: Julian Finney/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés