A nehézsúly korábbi királyának véleménye szerint csupán idő kérdése, hogy az eddig mindig szimpatikusan viselkedő és nyilatkozó Anthony Joshua elkezdjen bekeményíteni és beszólogatni a kamerák előtt.

A legendás "Iron Mike" egykoron minden kétséget kizáróan uralta a mezőnyt, hiszen az 1990-es évet 37-0-ás rekorddal indította, a győzelmei közül 33-at KO-val ért el. Persze a hírnevéhez és az ismertségéhez, valamint ahhoz, hogy a "The Baddest Man on the Planet" becenevet kiérdemelje az is hozzájárult, hogy miképpen viselkedett a ringen kívül. Mondjuk úgy, hogy az élete nem volt épp mentes a botrányoktól.

Tyson egyik legnagyobb bunyója is emlékezetesen botrányos véget ért, miután 1997-ben kiharapott egy darabot Evander Holyfield füléből, és ezért diszkvalifikálták. Az eltiltása után még visszatért, ám sokak szerint ettől kezdve már nem tudta a régi formáját hozni. A hanyatlásához természetesen a folyamatos nőügyei és a botrányai is nagymértékben hozzájárultak.

Ő egy rendes fickó, de ennek hamarosan változnia kell. Nehéz kedvesnek maradni, higgyék el nekem. Lesznek emberek, akik majd irritálják őt, és a végén ezért olyan dolgokat is ki fog mondani a TV-ben, amit korábban el sem tudott volna képzelni

- fejtette ki véleményét Tyson Joshuáról, akiről egyébként rengeteg pozitívumot tudott mondani, például, hogy Klicsko ellen bebizonyította, mekkora szíve van.

Joshua eddig valóban ígéretes ívet futott be, minden ellenfelét kiütötte, amióta 2013-ban profivá vált, legutóbb éppen egy igazi legendát.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A PSG fordított Barcelonában és bejutott a BL elődöntőjébe

100 millió oka van a Fradinak, hogy figyelje a Championship alakulását

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés