Xavi minden túlzás nélkül a Barcelona legendája, még úgy is, hogy jelenleg is aktív, a katari al-Szaddban játszik. Így mindennek, amit a klubról mond, súlya van.

Márpedig most egy olyan témakörről faggatta a Diario Sport, ami évek óta komoly gondot okoz Barcelonában, és egyelőre nem is találják a megoldást – elvándorolnak a fiatalok, majd néhányukat eurómilliókért vesznek vissza.

Az egyik ilyen az idei nyár slágere, Héctor Bellerín.

Nem láttam őt sokszor játszani, de azt mondom, nehéz elfogadni egy olyan igazolást, aki korábban már a mienk volt. Nem örülnék, ha megvenné a Barcelona.”

Ott van Piqué és Cesc esete. Persze beválhat egy visszatérő játékos, de én nem igazolnék olyat, aki korábban elment.

Azt mondja, számára rejtély, miért mennek el 16-17 évesen a játékosok, nem érti.

Mit gondolok Mboula és Eric García távozásáról? Meglepett a döntésük. És nem is vásárolnám vissza őket a jövőben.

Az én filozófiám: itt voltál, elmentél, akkor ne is gyere vissza! Akkor ez a vonat számukra elment. Én azt vallom, hogy egy játékos nem távozhat, miközben még a fejlődési folyamat közepén tart. Sosem szerződtetnék olyan futballistát, aki egyszer már hátat fordított a klubnak.

Neki 16 évesen eszébe se jutott elmenni a Barcától, úgy érezte, a legjobb helyen van. Hívhatta volna bárki, nemet mondott volna.

Nehéz bejutni az első csapatba? Soha nem volt könnyű bejutni oda. Én nagyon nehéz éveket éltem meg, mire alapember lehettem. Most itt a lehetőség olyan srácok számára, mint Aleñá, Marlon, vagy Cucurella. De nehéz 19 éves korra klasszis játékossá válni.

A Barcelona következő elnökét vagy sportigazgatóját hallottuk?

(via Tot El Camp)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés