Harkiv, oroszosan Harkov a legek városa, kalandos történettel, folytonos megújulással. Aki idelátogat, elfelejteti az unalom szót.

Érdekesség

Harkiv a legek városa. A legkeletibb Eb-helyszín sokáig Ukrajna legnagyobb települése volt (ma már Kijev az), s itt található a legnagyobb ukrán városi tér, a Szabadság-tér is, amely a maga 10.000 négyzetméteres, tekintélyes méretével nemzetközileg a top tízben van. Itt épült Ukrajna első felhőkarcolója. Meglepő egyébként, de Harkiv az i.e. 2. évezred óta (!) lakott terület, bár a jelenlegi várost csak az 1700-as években alakította egy ukrán csoport, akik az orosz cártól kértek engedélyt itt a letelepedésre. Emiatt Harkiv sokáig orosz város volt, lakosságának majdnem fele ma is orosz. A Szovjetunió idején azonban Moszkva nem nézte jó szemmel, hogy Harkivban minden nagyobb, így erővel vetett véget a nagyratörő ukrán álmoknak: a Szabadság-tér jelentős részét (amennyivel túllógott a Vörös téren) parkosítani kellett, a Blagovescsenszkij szobor nevű ortodox templom tetején pedig kisebbre kellett cserélni a keresztet – mert így magasabb volt a Vaszilij Blazsennij székesegyháznál.

Élet

Harkiv fontos egyetemi és ipari központ, pezsgő kulturális, de még pezsgőbb sportélettel. A második világháborúban fontos stratégiai pontnak számított, sok-sok emléke található ma is a városban az akkori borzalmaknak. Aki a Youtube-on keresgél egy kicsit Harkivról (és nem ijed meg a cirill betűktől), számos szerelmi vallomásra lelhet, amit lakosai intéznek a városhoz. Nekünk ez a kedvencünk, igazi ukrán hip-hop! 

Közlekedés

Harkiv metróhálózata közel 40 kilométer hosszú, 29 megállóval. A helyiek általában metróval közlekednek – a metróhálózat naponta egymillió utast szállít! Ahhoz, hogy metróra szálljunk, zsetont kell vennünk a bejáratoknál lévő kasszánál (nagyjából negyed euró), majd érvényesíteni a beléptetőkapunál. Mindig ellenőrizzük, hogy jó irányba szállunk-e fel! A városban trolihálózat is működik, és természetesen van egy nagy vasúti pályaudvar is.

A repülőtér 12.5 kilométerre van a városközponttól, tömegközlekedéssel is nagyszerűen megközelíthető. A marsrutkák itt is fontos részei a közlekedésnek, számmal jelöltek, így némileg könnyebb eligazodni közöttük. Ha útbaigazítást szeretnénk, ne féljünk nonverbális eszközökhöz folyamodni: az útikönyvek orosza ugyanis nem feltétlenül érthető a helyiek számára. A fiatalabbak nagy része beszél angolul. A táblákon cirill betűkkel írják ki az információkat, így hasznos, ha legalább az ábécével tisztában vagyunk, sokat segíthet a tájékozódásban.

Kultúra

Harkivban számos színház és egy nagy hagyományokkal rendelkező operaház is található, sok híres ukrán színész és énekes indult innen. A galériák, kiállítások szinte egymást érik, így aki a sport mellett effajta szórakozásra is vágyik, egész biztosan nem szenved majd hiányt semmiben.

Stadion

Valószínűleg a harkivi Metaliszt stadionnak volt (1926-tól 1940-ig) a legviccesebb neve ever: Traktornak hívták. Mai formájában 2009 óta tündököl – szó szerint. 41.411 fős befogadóképességgel rendelkezik, mivel a Metaliszt Harkiv az elmúlt években az Európa-ligában szerepel, minden igényt kielégít – és persze az UEFA-előírásoknak is maradéktalanul megfelel. Az átadáson Platini is ott volt: 

Klubcsapat

Ebből mindjárt két élvonalbeli is van a városnak: a Metaliszt Harkiv és az FC Harkiv, ez utóbbi a Dynamo Stadionban lép pályára. Ezen kívül több alsóbb osztályban futballozó egyesület is van, egyikük az Arszenal nevet viseli. Ami a stadionbeli hangulatot illeti, panaszra egész biztosan nem lehet okunk: 

Meccsek

Hollandia-Dánia (június 9., 18:00)
Hollandia-Németország (június 13., 20:45)
Portugália-Hollandia (június 17., 20:45)

Olvass el mindent a több Eb-helyszínről!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában