Újabb csúcsot adott át a múltnak a Barca, a Juve pazarul hajrázott, a Chelsea és a Roma gálázott, Gera fontos gólt lőtt, Bogdánék kilencgólos meccsen kaptak ki. 51. hét.

A legtöbb gól

A Championshipbe visszacsúszó Bolton Wanderers 5–4-es vereséget szenvedett a huszonnégy csapatos liga utolsó helyen álló Peterborough otthonában. A vendégek kapuját természetesen most is Bogdán Ádám védte, ám a magyar válogatott kapus sem tudta megakadályozni a kellemetlen vereséget. Hiába kapott ötöt Ádám, egyikről sem tehetett, legalább négyet elképesztő védelmi baki előzött meg – sokat elárul a második találat, amikor a rutinos Zat Knight mentés közben telibe trafálta a csapattársát, akiről a peterborough-i csatár elé került a labda.

A legdurvább hajrá

A Juventus sorozatban a negyedik bajnokiját is behúzta, ráadásul ebből három meccsen is tripláztak a zebrák – a Torino és az Atalanta után most a Cagliarinak lőttek három gólt Pirlóék. Pedig a 75. percig még a hazaiaknál volt az előny, ám ekkor a csereként beálló Alessandro Matri egyenlített. Majd a 92. percben a győztes gólt is megszerezte a hétvége legjobb cseréje, a 94. percben szerzett Vucsinics-találat már csak a gólarányt javította.

A legnagyobb kihagyott helyzet

Csak egy pontot szerzett Milánóban az Internazionale a gyenge Genoa ellen, pedig igen közel jártak a kék-feketék a fordításhoz. Konkrétan egy méterre, ennyiről kellett volna eltalálnia az üres kaput a csereként pályára lépő fiatal horvátnak, Marko Livajának, de a kapufát sikerült, így az év egyik legnagyobb helyzetét hagyta ki (1:40-től).

A legjobb magyar

Gera Zoltánnak behúzhatjuk a negyedik strigulát is, ennyi gólt szerzett tizennégy forduló alatt a Premier League-ben. Legutóbb egy hónapja lőtt hatalmas gólt a Sunderlandnek. A magyar támadó most a Norwich ellen 0–1-es állásnál préselte a labdát a gólvonalon túlra (ide illik az egyik leghíresebb focis közhely: a kis gól is gól), ezzel terelte győzelmi útra a West Bromot, mely végül a 82. percben szerzett Lukaku-góllal 2–1-re győzött. Gerzson 62 percet játszott a négy forduló után ismét három pontot gyűjtő WBA-ban.

A legnagyobb csúcstartó

Tovább javította saját csúcsát a Barcelona, ami a valaha volt legjobb Primera División-rajtot illeti (16–1–0), de egy új rekordot is felállított, ha már úgy alakult, hogy simán leverte a Valladolidot is (3–1): a Real Madrid 2011-ben 119 gólt lőtt, ami a naptári évben szerzett spanyol bajnoki gólcsúcs volt. Egészen mostanáig, mivel a Barca 121-re növelte ezt. A Valladolid ellen Xavi szerzett vezetést, majd ő adott gólpasszt sarokkal Lionel Messinek, aki ezzel meglőtte 91. gólját, ami ugye az új világrekord. A harmadik találatot Tello lőtte a 94. percben, ekkor a fiatal szélső egy perce volt a pályán.

A legnagyobb vesztes

A Real Madrid ismét nem győzött, de nem csak egy meccset veszített el Málagában, hanem vélhetően az egész bajnokságot. José Mourinho brigádja az Espanyol elleni döntetlen után 3–1-re kikapott az Estadio La Rosaledában, így tizenhat pontra nőtt a hátránya a katalánokkal szemben. A portugál tréner váratlan húzott, Iker Casillast a kispadra ültette, és a fiatal Adánt állította a kapuba. Hogy miért? „Szakmai döntés volt. Jelenleg én és a szakmai stáb tagjai úgy látjuk, hogy Adán jobb, mint Iker” – mondta Mou. Kemény.

A legsimábbak

Parádézott a Chelsea, pedig erre semmi jel nem utalt. A Bajnokok Ligája-címvédő kibucskázott az idei kiírás csoportkörében, majd a klub-vb trófeáját sem tudta bezsákolni, arról nem is beszélve, hogy a bajnokságban is összeszedett tizenhárom pontnyi hátrányt. Ezt most tizenegyre fogyott, de nem emiatt került a listára a kékek sikere: 8–0-ra verték az Aston Villát! Nyolc gólt lőni a Premier League-ben maga a csoda, de nem lehetetlen. Legutóbb a 2009–2010-es szezonzárón jutottak nyolcig Lampardék, akkor a Wigan volt a szenvedő fél. Érdekes, hogy a nyolc gólon heten osztoztak, egyedül Ramires tudott duplázni. Betalált Frank Lampard is, akinek ez volt az 500. olyan PL-meccse, amelyen kezdőként kapott lehetőséget.

Az AS Roma nyerte a Serie A hétvégi rangadóját, mégpedig majdnem kiütéssel. A farkasok már 4–0-ra is vezettek a meggyőző sorozattal a háta mögött érkező Milan ellen, ám végül a megroggyant vendégek kaptak egy tizenegyest, amely felállította őket a padlóról. De a technikai K.O. megvolt, a Roma Burdisso és Osvaldo góljával már a 24. percben 2–0-ra vezetett, aztán Erik Lamela duplája döntött el mindent.

Tovább:
Los D’Antoni Lakers, avagy a hollywoodi lidércnyomás
Player férfias karácsony
Air Jordannek sikerült, Schumachernek nem – Visszatérő sportolók

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hivatalosan is román állampolgár lett a magyar sakk legnagyobb értéke

További cikkeink a témában