Huszti két gólt is szerzett a héten, Reus egy meccsen lőtt hármat, Totti bombagóljával verte a Roma a Juvét, Mandžukić ollózva, Oscar sarokkal lőtt szép gólt.

A legjobb magyar

Huszti Szabolcs a hatodik héten századik alkalommal lépett pályára a Hannoverben, amit gólpasszal ünnepelt meg, de remekül sikerült a hetedik hét is magyar játékosnak: három napon belül két gólt is lőtt. A hétközi nemzetközi kupafordulóban az Anzsi Mahacskala kapuját vette be, a hétvégén pedig a Nürnbergnek lőtt gólt. Mindkét találat idegenben született, és mindkettő a meccs első gólja volt. Az vet csak árnyékot a középpályás remeklésére, hogy győzelemhez egyik gól sem vezette a Hannovert – az Európa-ligában kikaptak, a Bundesligában ikszeltek Husztiék.

A legnagyobb gólvadász

Leo Messi mentette meg a Barcelonát, de ezen aligha lepődik meg bárki is. Granadában eléggé takaréklángon pislákolt a barcelonai ipari tűzhely, 1–0-s hazai vezetésnél kaptak észbe a tiki-taka mesterei. Az ötvenedik percben sikerült egyenlíteni, ekkor Fábregas kapusról kipattanó lövését passzolta a kapuba Messi. Ez volt a kis argentin háromszázadik barcelonai tétmeccsen szerzett gólja. Majd a második félidő derekán jött a 301. is, szabadrúgásból csavart.

A hét legjobbja és a legfurcsább 31. perc

Az előző két fordulóban hazai pályán játszhatott a Bundesliga-címvédő Dortmund, de egyiket sem fejezhette be teljes létszámban. Ám még ennél is sokkal furcsább, hogy mindkét esetben a középcsatárt állították ki, és mindkét meccsen a 31. percben villant a piros lap. Elképesztő! Ám amíg a múlt héten, a Hamburg ellen nem bírták el a Lewandowski kiküldése utáni hátrányt a sárga-feketék, addig most, Schieber kiállítása után Marco Reus mesterhármasával simán nyertek a Frankfurt ellen. A 23 éves Reus már tizenegy bajnoki gólnál jár, melyből hét csapata első találata volt.

A legszebb gól

Mario Mandžukić a 14. gólját lőtte az ellen a Wolfsburg ellen, ahonnan a nyáron a Bayern Münchenbe igazolt. Na de milyen gólt! A horvát csatár ollózó mozdulattal szerezte meg a bajoroknak a vezetést.

A legtrükkösebb

Oscar gólja is hasonlóan szépségdíjas volt, ám a horváttal ellentétben ő nem akrobatikus mozdulattal, hanem egy fifikás sarkazással juttatta a labdát az ellenfél, történetesen a Brentford kapujába. Az FA-kupa-meccsen az első félidőben még tartotta magát a harmadosztályú kiscsapat, ám Mata lövése megtörte a stabilitásukat. Aztán a brazil irányító trükkös találata már visszafordíthatatlanná tette a végkimenetelt.

A legsimább

A Liverpool ötöt gurított a Swansea-nak a Premier League előrehozott bajnokiján, és hogy az 5–0 nem kicsúszott eredmény volt az is jelzi, hogy a vörösök további harminc alkalommal veszélyeztették a meccsen a walesiek kapuját. Steven Gerrard szerezte meg a vezetést a 'Poolnak, majd a 46. percben a néhány hete igazolt fiatal brazil, Philippe Coutinho is lőtt egyet. Aztán jött José Enrique, Suárez és Sturridge. Utóbbi továbbra is remek mérleggel rendelkezik, ötödik bajnokiján a negyedik gólját lőtte. Luis Suárez pedig a 18.-at, ezzel tartja a lépést a 19 gólos Van Persie-vel.

A legfontosabb gól

Jó az öreg a háznál, tartja az ősi közhely, és abszolút igaz ez Francesco Tottira. A 36 esztendős támadó a kilencedik gólját lőtte a Serie A 2012–2013-as kiírásában és minden bizonnyal a legfontosabbat is – hatalmas lökete három pontot ért a címvédő és most is listavezető Juventus ellen.

A legnagyobb gól

Rafael Van der Vaart lába is elsült, a Hamburg holland játékmestere hatalmas bombát küldött a Mönchengladbach kapujába. Ráadásul a gólja három pontot is ért a HSV-nak, amely ezzel a hatodik helyre jött fel.

(Fotó: Europress/Getty)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában