A hyaluronsavat a hetvenes évekig csak úgy vizsgálták, mint egy nedvességmegtartó és fokozó molekulát, szép lassan azonban kiderült, hogy a szervezetben betöltött szerepe ennél jóval bonyolultabb. Egyrészt – a kollagénhez hasonlóan – a bőrünk egyik fontos alkotóeleme: a sejt közötti állományt hálószerűen fogja össze, segít a nedvességmegkötésben és annak megtartásában is, ily módon felelős a bőrszövet rugalmasságáért. A kilencvenes években figyelt fel rá – épp emiatt – a kozmetikai ipar: krémekbe keverték, úgy reklámozva, mint az örök fiatalság titkát. A mai napig tele vannak a drogériák polcai HA-készítményekkel.

Ezt a folyadékmegtartó szerepét a porcok és ízületek vonatkozásában is betölti, így sportolók előszeretettel fogyasztják. Ajánlott a szedése azoknak is, akik porckopástól szenvednek: egy porcépítő kúra hatását nagyban javíthatja a hyaluronsav szedése. Mint minden "friss" étrendkiegészítő vagy kozmetikai hatóanyag tekintetében, természetesen a HA ügyében is vitatkoznak egymással az orvosok és kutatók: van, aki szerint teljesen felesleges a fogyasztása, mások pedig egyenesen az örök fiatalság kulcsaként tekintenek rá – és nem csak külsőleg.

De miért is kell hyaluronsavat fogyasztanunk, ha születésünktől megtalálható a testünk vegyületei között? A válasz egyszerű: ahogy annyi más anyagnak, a HA-nak is csökken a koncentrációja az évek múltával. A HA-termelődési folyamata a húszas éveinkben lassul le, a negyvenes éveinkben pedig felére csökken. Már ez is drasztikus hatással van a szervezetünk hidratáltságára, a helyzet azonban tovább romlik: hatvanéves korunkra a HA-termelésünk már csak egytizede az eredetinek.

Ha valaki szkeptikus is a hyaluronsavval szemben, az mindenképpen vitán felül áll, hogy gyorsítja a sebgyógyulást, hiszen erős szövetregeneráló anyag. Emiatt spray formátumban is kapható, s mivel a levegő nedvességtartalmát megköti, nyári melegben például sokkal jobb hűsítő, mint az ásványvizes sprayk (ez aktív sportolóknak hasznos információ). Épp emiatt használják előszeretettel filmforgatásokon, amikor a színészek sminkjének órákig kell tökéletes állapotban maradnia: néhány fújás HA, és a maszk garantáltan nem repedezik meg, nem megy tönkre hosszú időn át.

Belsőleg alkalmazva azonban a hyaluronsav (és természetesen a megfelelő mennyiségű, tiszta ivóvíz) a szervezetben is kifejti áldásos hatását: ízületi fájdalmak esetén is számtalan esetben jegyeztek már fel javulást, tovább tartja fiatalon a sejteket, így nagy fizikai megerőltetés esetén is javallott a fogyasztása.
A kutatások természetesen nem álltak le: a HA jelenleg több szempontból is érdekli a kutatókat. A vizsgálódások egyik fő tárgya az agyműködéssel összefüggő szerepe: azok a kísérleti patkányok, amelyek fiatal korukban sok hyaluronsavat fogyasztottak, idősebb korban sokkal jobb agyi funkciókkal rendelkeztek Ez mindjárt összefügg az Alzheimer-kór lehetséges megelőzésére irányuló kutatásokkal is: egyesek szerint néhány évtizeden belül ez lesz a legkomolyabb népbetegség, amellyel szembe kell néznünk. A mesterséges C-vitamin fogyasztása, furcsa módon, csökkenti a szervezet hyaluronsav-termelését. A másik fontos szerepet a virológiában töltheti be a hyaluronsav: egyes vírusok alkotóelemeként is ismert, ez pedig messzire mutató vizsgálódást tesz lehetővé.

A legkülönösebb azonban mégis egy japán falu, Juzurihara példája, ahol az emberek bőre idős korban is puha és ránctalan. Az eldugott kis településen természetesen nem holmi drága kozmetikumnak köszönhetik ezt a csodát, és különösebben nem is foglalkoznak az egészséges életmóddal: a titkuk a szatoimo, azaz a japán édesburgonya. Ez biztosítja a falu fő táplálékforrását, tulajdonképpen rizs helyett eszik. S hogy mi köze ennek a hyaluronsavhoz? A válasz egyszerű: a furcsa jelenséget vizsgáló kutatók rájöttek, hogy a szatoimo burgonya semmi mást nem csinál, mint fokozza a szervezet HA-termelését.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

100 millió oka van a Fradinak, hogy figyelje a Championship alakulását

Brutálisan erős csapattal megy az olimpiára a Team USA

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés