A címvédő spanyol válogatott első számú meze nagyon szép színárnyalatot kapott, a váltó dressz viszont ritka nagy melléfogás.

A világ- és Európa-bajnoki címvédő Spanyolország a két évvel ezelőtti vb-címet hozó szereléshez képest egy sötétebb árnyalatú összeállítást kapott az adidastól, de semmiképp sem csúnyábbat. A mélyvörös felsőn és a sötétkék nadrágon remekül mutat a sárga gyártó és és nyaki csíkozás és számozás, valamint a szövetség logóját is szépen kiemeli. És tettek bele egy csavart is tervezők, a mellkason ugyanis átlósan fut két fényes, de szintén vörös csík, amivel szerencsére nem sikerült elrontani a kompozíciót.

Nem úgy a második számú szerelést, ami akárcsak a dél-afrikai tornán, most is kék lett, ám két-három árnyalattal világosabb és nagyjából ennyivel rondább is. 

Hasonló színben a 60-as években játszottak a spanyolok, az utóbbi években a fekete, a fehér, a sárga és ugye a mélykék dominált. A sötétkéken pazarul mutattak a nemzeti színű csíkozások, mind az ujján, mind pedig a nyakon, és nem mellesleg abban nyerték meg a vb-döntőt.
Ez az új kórház- vagy babakék vagy nem is tudom milyen kék, ez nem annyira menő és sajnos nem sokat javít rajta a fekete hálós betét sem, ami keresztbe fut. Sőt, a fekete csíkozás sem túl spanyolos. Fehér nadrágot kaptak hozzá Xaviék és egy ugyanolyan kék sportszárat, amit fel akartak dobni a nemzeti lobogóval. Nemigen sikerült.

Láthatunk tehát a spanyolokon egy csodaszépre sikerült, sötétebbre húzott hazai és egy nagyon bizarr, elég megosztó vendégmezt. Szerencsére utóbbival az utolsó csoportmeccsig nem találkozunk.
Érdekes lehet, mit gondol a szakember, lehet, hogy csak én vagyok túl konzervatív?!

A divat rovat véleményez

Az Adidas a spanyoloknál is hasonló alapról építette fel a hazai mezt, mint a németeknél, de itt az ujjat nem rontották el felesleges dekorációval. Ez a két mélyebb színárnyalat tényleg ütősen mutat, a spanyol csapatnak erőteljes képet ad, a vérvörös szín a bikaviadalokra emlékeztet. (Halkan megjegyezném, hogy a kapusmez enyhe Nike-koppintás.) A kékkel már más a helyzet, sosem fogom megérteni, hogy miért variálták túl a váltómezt - más a nyakrész, más az ujj, a ferde csík meg csakúgy ott van. Megpróbálták feltalálni a spanyolviaszt, pedig az a sötétkék mezzel már fel volt találva.  Nem feltétlenül rossz a dressz, csak hát nem egységes, így remélem, hogy inkább a hazaiban láthatjuk majd a szimpatikus spanyol csapatot.

Nézd meg a többi Eb-mezt is! 

(fotók: facebook / adidas – minden, ami foci)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Xabi Alonso döntése miatt egy portugál edző lett a Liverpool A-opciója

A világ legkeresettebb edzője a Liverpoolt és a Bayern Münchent is visszautasítja?

További cikkeink a témában