A Barcelona mestere két héttel a műtétje után már a Barca-kispadon ült. Nem egyedi eset az övé – nem győzhet a rák!

A legtöbb embernek fogalma sincs, kiről is van szó, ha meghallja a Tito Vilanova nevet. Vagy jobb esetben két dolog ugrik be a név hallatán: ő az, akinek majdnem kinyomta a szemét José Mourinho; vagy pedig az, hogy az edző, aki leküzdötte a rákot. Kétszer. Pedig ő a világ talán legjobb labdarúgócsapatának a szakvezetője, akinek munkássága alatt újabb csúcsokat döntöget a Barcelona (17–1–0-s mérleggel rajtolt a Primera Divisiónban) és gyakorlatilag fél távnál megnyerte a spanyol ligát, valamint Leo Messi csúcsmennyiségű gólt lőtt és negyedszer is megkapta a FIFA-Aranylabdát.

És aki nemhogy továbbvitte a zseniális Pep Guardiola örökét, hanem picit még csiszolt is a tökéletesnek tűnő rendszeren. Ahogy egy okos edzőhöz illik, megtartotta a jót, azt, ami remekül működött, ám még belecsempészett némi pluszt is (több távoli lövés, több hosszú keresztpassz és indítás). De most ne a csapattal, hanem a katalán szakember küzdelmével foglalkozzunk: Tito Vilanova másodszor gyürkőzik neki, hogy legyőzze a gyilkos daganatot.

Bő két éve, 2011. november 22-én a Barcelona egy szűkszavú, de mellbevágó hivatalos közleményben tudatta a világgal a Milan elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt, hogy az akkori másodedzője, Tito Vilanova rákkal küszködik, és sürgősen meg kell műteni. A beavatkozás során az orvosok eltávolítottak egy daganatot a fültőmirigyéből, és hat nappal később kiengedték a kórházból – természetesen részben saját felelősségére és azzal a kötelező érvényű feltétellel, hogy otthon kell maradni pihenni.

Ehhez képest december 7-én Vilanova újra részt vett a Barcelona edzésén, vagyis a tréner tizenöt nappal a műtét után ismét az edzőpályán szorgoskodott. Sőt, négy napra rá, december 11-én már a kispadon is ott ült a Santiago Bernabéu Stadionban a Real Madrid elleni rangadón.

Öt hónappal később az orvosok kijelentették, Tito Vilanova teljesen felépült. Tavasszal ugyan még néhány meccset kihagyott, de májusban gyógyultnak nyilvánították. Ehhez képest december 19-én jött a feketeleves és az újabb Barcelona-bejelentés: kiújult Vilanova betegsége, és határozatlan ideig nem vezethet edzést, és nem ülhet a katalánok kispadjára. Ismét műtik. A katalán Sport újság a Vilanovát kezelő klinika orvosaitól megtudta, a korábbi daganat helyén egy újabb, nagyjából két centiméteres tumort találtak, amelyet műtéti úton el tudnak távolítani. A lap internetes kiadása azt is hozzátette, ez a daganat nem olyan súlyos és veszélyes, mint az egy évvel korábbi.

A tréner december 12-én közölte a tényeket a csapattal, másnap ismét a műtőasztalra feküdt. Az operációt követően három–négy napot kellett még a kórházban töltenie, majd hathetes kemoterápia következett, egy New York-i speciális klinikán pedig alávetette magát dr. Timothy A. Chan különleges kezelésének.

De Vilanovát nem olyan fából faragták, aki a házában malmozva várja a csodát, ismét csak két hét kellett neki, hogy visszatérjen második családjához, a Barcelonához. A január 6-i Espanyol elleni városi derbin már ismét ő irányította a gránátvörös-kékeket, és ugyan nem festett túl jól, plusz láthatóan igyekezett kímélni az idegrendszerét, mégis csodaszámba ment, hogy két héttel a beavatkozás után, a kemoterápia kellős közepén munkára jelentkezett.

Ne legyen kétségünk, hogy annak ellenére, nem egy fizikai melóról van szó, idegileg és lelkileg mérhetetlenül megterhelő lemeccselni egy spanyol, sőt, akármilyen bajnoki találkozót. Iniestáékon persze nem múlott, hogy ne romoljon Tito állapota, egy laza 4–0-s győzelemmel valamint egy arcképes pólóval köszöntötték (bátorság felirattal), támogatták, biztattak szeretett edzőjüket.

Tito Vilanova aligha botrányaival, hangzatos nyilatkozataival vagy épp korszakos futballstratégiai újításaival (bár ez még nem kizárt) fog bevonulni a történelemkönyvekbe, sokkal inkább egy csendes – és eredményes – rákellenes harcosként, aki egyáltalán nem mellesleg a világ legjobb klubcsapatát irányította, és vélhetően vezette bajnoki (és BL?) címig, címekig.

A másik barcelonai küzdő

Felettébb furcsa, véletlen egybeesés, de éppen azon az edzésen tért vissza társai közé Éric Abidal, amikor Vilanova bejelentette, hogy újra megjelent a szervezetében néhány rákos sejt. Az az Abidal, aki tavasszal májátültetésen esett át, miután 2011 márciusában megműtötték, rákos daganatot távolították el a májáról.

Akkor néhány hét után kezdőként tért vissza a májusi Manchester United elleni Bajnokok Ligája-döntőben, és csapatával együtt ünnepelhette a győzelmet Wembleyben. Mi több, Carles Puyol és Xavi nagylelkűségének hála, a finálé után tiszteletbeli kapitányként ő emelhette elsőként magasba a kupát.

A 2011/12-es szezonban huszonkét mérkőzésen lépett pályára a Barca színeiben a balhátvéd, és a francia válogatottban is szerepelt néhányszor, ám tavasszal, egy évvel az első operáció után újabb műtéti beavatkozásra volt szüksége. Májátültetésen esett át, ami a 2011-ben megkezdett kezelésének része volt, tehát nem állapotának súlyosbodása miatt feküdt kés alá. Abidal pályafutása ismét veszélybe került, ám októberben ismét edzésbe állt (akkor még csak egyénileg készült), bizonyítva, hogy lelkileg és fizikailag borzasztóan erős. Lassan kész az újabb visszatérésre.

A tengerentúli sztárokat sem kímélte a kór

Mario Lemieux

A világ valaha volt egyik legnagyobb hokisa tizenháromszoros All Star-válogatott, hatszoros NHL-pontkirály és háromszor volt az NHL legértékesebb játékosa (MVP). És mellesleg tíz NHL-rekordot tart. Mindezt úgy, hogy a kanadai zseninél 1993-ban Hodgkin-kórt diagnosztizáltak (nyirokrendszeri daganatos megbetegedés), agresszív sugárkezelést kapott, életveszélyes állapotban volt. Ám ő nem beszélt a betegségéről, inkább keményen küzdött ellene és még keményebben edzett, hogy minél hamarabb visszatérhessen a jégre a pingvinek fekete-fehér-arany mezében.

Utolsó sugárkezelésének napján a Pittsburg Penguins Philadelphiában csúszott jégre, Lemieux pedig gólt ütött és gólpasszt adott. Élete egyik legjobb szezonját produkálta, 160 ponttal zárt, a folytatásban huszonhét gólt ütött és huszonhárom gólpasszt adott. 1997-ben visszavonult, aztán visszatért, a 2002-es téli olimpián ő vihette a kanadai csapat zászlaját, és ő vehette át elsőként az aranyérmet is.

Pályafutása alatt 915 mérkőzésen 690 gólt és 1033 gólpasszt jegyzett, ez meccsenként 1,88 pontot jelent. Még egyszer: az NHL-ben. Visszavonulása után is maradt szeretett csapatánál, jelenleg a klub egyik tulajdonosa. És egészséges. No és azon kevesek egyike, akinek már életében szobrot állítottak, a mű neve Le Magnifique, ami egyébként Mario egyik beceneve. Ilyeneket tudott a kanadai óriás:

Lance Armstrong

"Körülbelül három százalékot adnak az orvosaim a túlélésre, mert későn vették észre a problémát. A herémben daganatot találtak, ami áttétet képzett. Az agyamban és a tüdőmben is vannak csomók" – nyilatkozta minden idők egyik legjobb, legeredményesebb bringása. Ez 1996-ban történt, tehát még bőven a hét Tour de France-sikere előtt. Armstrong koponyájából három daganatot kellett eltávolítani, a tüdejében lévő csomókat pedig kemoterápiás kezeléssel pusztították el.

Két év múlva az amúgy sem testes bringás tíz kilóval könnyebben tért vissza az országútra, aztán a következő évben, 1999-ben elkezdte hihetetlen sorozatát – 2005-ig minden Tour de France-t megnyert, amivel csúcstartó. Volt. Mert azóta tudjuk, hogy minden címétől megfosztják, miután kiderült, hogy doppingolt, mi több, egy egész doppingmaffiát üzemeltetett. És sajnos ennek tükrében az a kínzó kérdés is árnyékot vet a hősies felépülésre, visszatérésre: vajon a daganatok megjelenése és a dopping között van-e összefüggés az ő esetében...?

A magyar sikertörténetek

Szeiler József

A Fradi egykori játékosánál 1992-ben diagnosztizáltak hererákot, mivel akkoriban még nem a kemoterápia a bevett eljárás, műtéttel távolították el a kapus szervezetéből a daganatot. Szeiler gyorsan javult, a következő szezontól már újra védett, ráadásul a csapat első kapusa lett. 1997-ig védett a Fradiban profiként, három bajnoki címet, kupát és Szuperkupát is nyert. Pályafutása után a Ferencváros és a MLSZ marketingmenedzsereként dolgozott, négy diplomát szerzett, és a mai napig focizik a BLSZ I-es Szabadkikötőben, valamint a Fradi öregfiúkban. És egészséges.

Kövesfalvi István

Egy másik kapus. Egy másik hererák. A 44 éves játékosnak 2002-ben szintén a heréjében találtak tumort, ám mind a mai napig aktív, igazolt labdarúgó, az NB I-es Eger keretéhez tartozik. Kövesfalvi kemoterápiás kezelésen esett át, majd rá három hónapra már a REAC mezében védett. "Azt sem lehet kizárni, hogy egy rúgástól alakult ki a tumor – nyilván a többi kapus esetében sem lehetett –, de az orvosok nem ezt tartották valószínűnek. A kapusposzttal járó feszültség, szorongás nagyobb szerepet játszhatott a betegségben" – nyilatkozta Kövesfalvi a kezelése után.

Dzurják József

Dzurják Józsefnek, vagy ahogy mindenki ismeri, Csöpinek még van néhány köre a betegségével, ám egyre jobbak az esélyei az egykori Fradi-gólvágónak (105 meccsen 46 gól). A kereken ötvenéves korábbi középcsatár 2010-ben egy ártalmatlan nátha és gyengeségérzet miatt kivizsgáltatta magát, és akkor derült ki a szörnyűség: leukémiás. Azonnal kemoterápiás kezelésnek vetették alá, amire jól reagált a szervezete, ám néhány hónap múlva kiderült, mégsem győzte le szervezete a kórt. Őssejtbeültetésre volt szüksége, egyik nővére volt a donor, és sikeres is volt a transzplantáció, de: "csak akkor nyilvánítanak egészségesnek, ha öt évig tünetmentes maradok".

Csöpi azóta megfordult a Fradi utánpótlásában edzőként, tavaly pedig a Diósgyőr másodedzője lett. Drukkolunk neki is, aggodalomra nincs is okunk, mert Dzurják igazi sportemberként küzd: "tudom, hogy nyerésre állok a rák ellen, futballnyelven szólva: már csak a győztes gólt kell belőnöm".

Tovább:
A legfrissebb Player-cikkekhez
A rovat többi cikkéhez
Fegyencedzés újratöltve – Az erő alaprendszere

(Fotó: parameter.sk, Helyi téma; Forrás: NSO, Origo, Index)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés