Hogy képben legyél a nyári foci Eb-vel kapcsolatban, bemutatjuk a résztvevő válogatottakat. Svédország.

Zsinórban a negyedik Európa-bajnokságra jutott ki Svédország, nincsenek véletlenek, tizenkét éve stabilan a kontinens legjobbjai között vannak a háromkoronások. Az már más kérdés, hogy a legjobb eredményük a hetedik hely volt. Ám 1992-ben is részt vettek, amikor is egészen az elődöntőig meneteltek, igaz rendezőként nem kellett végigszenvedniük a kvalifikációs kört. Mivel a harmadik helyért akkor már nem játszottak, elkönyvelhettek egy bronzérmet Tomas Brolinék. Az egy nagy lökést adott a svéd focinak - még akkor is, ha tudjuk, a következő tornán nem voltak ott - két évre rá, 1994-ben egy vb-bronzot is bezsebeltek az USA-ban.

Ebben az évtizedben tehát minden Eb-n láthattuk a sárga-kékeket, azonban a tíz meccsükből csak kettőt tudtak megnyerni, jól lehet 2004-ben, Portugáliában veretlenül (1-3-0) búcsúztak a negyeddöntőben. A lengyel-ukrán eseményre Erik Hamrén vezette ki a válogatottat, az 54 éves szakember 2009 óta ül a kispadon, eközben a Rosenborggal kétszer is norvég bajnokságot nyert. A selejtezőben természetesen velünk voltak egy csoportban, ebben már semmi meglepő nincs, abban már igen, hogy mindössze két vereséggel zártak, noha Hollandia is ebbe a hatosba volt besorolva. És nem tőle kapott ki kétszer, hanem Budapesten bukott el! A huszonnégy szerzett pont elég volt, hogy automatikusan kijussanak, nem kellett a pótselejtezővel nyűglődniük. Tíz mérkőzésből nyolcat megnyertek, kimondhatjuk, hogy a svédek jók.

Viszont nem szerencsések, mert egy bitang kemény csoportba sorolták őket. Angliáról már értekeztem, elég nagy a kavarodás arrafelé és maguk a szurkolók sem hisznek a csapatban, de azért veretlenül csoportot nyerni szép teljesítmény, arról nem beszélve, hogy a BL-győztes csapatot is ők adják. Ráadásul novemberben 1-0-ra ki is kaptak az angoloktól felkészülési meccsen.

D-csoport

Anglia
Franciaország
Svédország
Ukrajna

Franciaország az utóbbi években semmilyen eredmény nem tud felmutatni, sőt: az előző Eb-n és vb-n is szénné égett a Les Bleus. Ám ahol Ribéryk, Benzemák és Nasrik rohangálnak a gyepen, bármikor kicsúszhat egy jó eredmény. A svédek harmadik ellenfele Ukrajna, a társrendező. Ők meg ugye otthon vannak, annak minden előnyével.

Hamrén mester tanítványai egy meccset játszottak idén, Zágrábban 3-1-re nyertek. Ezek után egyáltalán nem lennék meglepne, ha továbbjutnának a csoportból. A selejtezőben természetesen Zlatan Ibrahimovic volt a háromkoronások legeredményesebb játékosa, a Milan centere öt gólt lőtt. Ha ő egészséges és van kedve játszani, bárkire veszélyesek az északiak. Nélküle viszont aligha jutnak messzire. Sebastian Larsson, Kim Källström és Christian Wilhelmsson háromszor talált be, előbbi kettő, valamint Mikael Lustig és Johan Elmander tíz-tíz meccsel a keret eminensei voltak, de Daniel Majstorovic, Ola Toivonen és Andreas Isaksson kapus is stabil csapattagnak számít a kilenc lejátszott selejtezőjével.

Svédország Eb-kerete

  • Kapusok: Andreas Isaksson (PSV, holland), Johan Wiland (FC Köbenhavn, dán), Pär Hansson (Helsingborg)
  • Hátvédek: Olof Mellberg (Olympiakosz, görög), Jonas Olsson (West Bromwich, angol), Mikael Lustig (Celtic, skót), Martin Olsson (Blackburn, angol), Behrang Safari (Anderlecht, belga), Andreas Granqvist (Genoa, olasz), Mikael Antonsson (Bologna, olasz)
  • Középpályások: Anders Svensson (Elfsborg), Kim Källström (Lyon, francia), Sebastian Larsson (Sunderland, angol), Pontus Wernbloom (CSZKA Moszkva, orosz), Rasmus Elm (AZ Alkmaar, holland), Christian Wilhelmsson (al-Hilal, szaúd-arábiai), Emir Bajrami (Twente, holland), Samuel Holmén (Istanbul BB, török)
  • Csatárok: Zlatan Ibrahimovic (Milan, olasz), Johan Elmander (Galatasaray, török), Ola Toivonen (PSV, holland), Tobias Hysén (IFK Göteborg), Markus Rosenberg (Werder Bremen, német)

Ami meglepő, hogy Marcus Berg nem tudott a keretbe kerülni, a roppant tehetséges, 19 éves John Guidetti sérülése pedig nem jött rendbe, így a Feyenoord támadója végül nem kapott meghívót. Jobban járt Markus Rosenberg, a Werder csatára még időben felépült. A csapat gerince meglehetősen rutinos, Olof Mellberg 34, Anders Svensson és Majstorovic 35, míg Isaksson, Elmander és Ibrakadabra 30 esztendős.

Svédország programja az Eb-n

  • június 11. 20:45 Ukrajna–Svédország - Olimpai Stadion, Kijev; player-tipp: 45-50%
  • június 15. 18:00 Svédország–Anglia – Olimpai Stadion, Kijev; player-tipp: 45-55%
  • június 19. 20:45 Svédország–Franciaország – Olimpai Stadion, Kijev; player-tipp: 45-55%

Olvass a többi csapatról is!

Nézd meg a svéd válogatott Eb-mezét!
Ha szeretnél fogadni a haverokkal a meccsekre, előbb tájékozódj az esélyekről!

(fotó: media.spelsajten.nu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában